Ha túl „hamar” hozná meg az EU bírósága a Magyarországot elmarasztaló döntést, azzal még az önkormányzati kampány során önként adná bizonyítékát annak, amit a magyar kormánypártok állítanak, azaz hogy a migránsok betelepíttetése valós szándék az unió részéről – emelte ki Szánthó Miklós. A per azért indult, mert egy brüsszeli döntés ellenére a magyar kormány nem akart befogadni mintegy 1300 migránst. Viszonylag hamar az is kiderült, hogy az áthelyezések ennél jóval több bevándorló befogadását jelentenék.
A Budapest fölé érkezett zivatarlánc miatt jelentős késések várhatók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte az MTI-vel kedd este a Budapest Airport Zrt..
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Egy bőrövvel hozta a ki a sodrából Magyar Pétert egy nő Szentendrén. A baloldali politikus mögé állt, majd magasba tartott egy bőrövet, hogy az eseményt rögzítő kamera is jól lássa.
A baloldali politikusok letagadnák, hogy háborúpártiak, de mindenki tudja, hogy Soros zsebében vannak - ezt mondta Orbán Viktor fővárosi kampánykörútjának XVI. kerületi állomásán.