2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Számos kétes ügye van Seszták bizalmasának

Hír TV

2017. november 19., vasárnap 15:42, frissítve: vasárnap 20:27

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentik Demecser menesztett fideszes polgármesterét – tudta meg a Célpont című műsorunk. A Seszták Miklós bizalmasának számító Váradi László tevékenységét kétes ügyek sora kíséri. Ezeket elégelte meg október végén a szabolcsi település szintén fideszes többségű képviselő-testülete, ezért felfüggesztették a városatyát.

Demecseri káposztás napok 2014 szeptemberében, két héttel az önkormányzati választások előtt. Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Váradi László nemcsak a Hír TV Célpont című műsorában bemutatott felvételek, hanem a polgármester beosztottjainak tett kijelentései alapján is jóban vannak.

„Mindig arra hivatkozott itt egyébként és ezt mondta a városban, hogy őt a miniszter úr felhatalmazta, hogy ő teljhatalmú úr Demecserben, itt az történik, amit ő akar, nélküle semmi nem történhet, ezt vegyük tudomásul” – mondta Kiss Gyula, a helyi vizsgálóbizottság elnöke.

A kormánypárti polgármestert októberben a szintén fideszes képviselő-testület mondatta le, mert megelégelték tevékenységét. Az önkormányzat tíz hónap alatt 16 millió forintot költött üzemanyagra, ugyanis a közmunkások a település kontójára tankolhattak. A jegyző szerint előfordultak túlárazott beruházások, volt olyan is, amelyik nem úgy valósult meg, ahogy eredetileg kellett volna.

A Célpont birtokába jutott az önkormányzat pénzügyi bizottságának üléséről készült felvétel. Ebből kiderül a visszaélések úgy történhettek meg, hogy Váradi László szakértők és önkormányzati képviselők helyett köztisztviselőket vett rá a szerződések aláírására.

Váradi László egyébként január óta nem is gyakorolhatná polgármesteri jogköreit, mert a határidőre, sőt azóta sem adott le vagyonnyilatkozatot. A visszásságokra csak az után derült fény, a pénzügyi bizottságot egy ellenőrzés lefolytatására utasította a jegyző, aki ezután elköszönt a testülettől.

A megkérdőjelezett szabálytalanságokra mindig volt egy indulatos válasza, amellyel sokáig el is tudta hitetni, hogy igazat mond. Akár a közfoglalkoztatottak engedélytől eltérő foglakoztatásaik során, akár a közeli hozzátartozója telephelyére bejelentett cég konyhai beszállításaival, akár ugyanezen a telepen raktározott önkormányzati eszközök jogszerűsége vagy akár a közmunkaprogram keretében szabálytalanul megépített épületek, állattartóhelyek, vagy minden önkormányzati jármű, eszköz sajátjaként való kezelése, használata…

Részlet a jegyző leveléből

A megyei Jobbik-elnök szerint az eset jól mutatja, hogy mi folyhat a vidéki fideszes településeken. „Ha csak az elém került bizonyítékokat nézem, akkor az látszik, hogy itt hatalmas összegekről volt szó. Demecser gyakorlatilag a vidéki fideszes települések állatorvosi lova. Itt minden előfordult. Elképzelhetetlenek tartom, hogy sem a pénzügyi bizottságnak, sem a fideszes többségű testületnek nem szúrt szemet a polgármesternek a tevékenysége” – mondta Tóth Viktor, a Jobbik megyei alelnöke.

A demecseri jegyző azt ígérte, hogy hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelenti a felfüggesztett polgármestert.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!