2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Szabó Tünde: Jól debütált a Nemzeti Sportügynökség

A vasárnap zárult asztalitenisz-világbajnokság volt az első igazán nagy szerepvállalása a tavaly létrehozott Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft.-nek, amely a hazai szövetséggel közösen szervezte az eseményt, s aminek jól sikerült a bemutatkozása Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint.

  • Szabó Tünde: Jól debütált a Nemzeti Sportügynökség

A politikus az MTI-nek elmondta, mind a szakemberek, mind a sportolók, valamint a sportvezetők is csak elismerően és pozitívan nyilatkoztak a vb-ről, amely mindent összevetve benne van a legnézettebb hat versenyben az egész világon, ezért kijelenthető, hogy az embert próbáló, de sikeres rendezés „remek főpróba” volt az ügynökség számára.

„A magyar kormány már régen felismerte, hogy a kiemelt sportesemények nemzetgazdasági szinten szignifikánsan kimutatható gazdaságélénkítő hatással bírnak, az infrastrukturális fejlesztések tartós fellendülést eredményeznek egy-egy régió életében, ráadásul javul a foglalkoztatottság, virágzik a turizmus, és ezek az események lendületet adnak a szponzorok aktivitásának is. Nem utolsósorban a versenysport kiemelkedő szerepet játszik az országimázs építésben is. Így a sportpolitikai célrendszerünk alapvető elemévé vált, minél több sikeres és népszerű nemzetközi sportesemény házigazdájának lenni” – nyilatkozta Szabó Tünde.

Hozzátette, ez a tendencia jól látható, hiszen az elmúlt években Magyarország megannyi komoly súllyal bíró világeseményt szervezhetett – elég csak a vizes vagy a birkózó világbajnokságra gondolni -, és ez a jövőben sem lesz másként, figyelembe véve az elnyert rendezések jogát.

Az államtitkár úgy látja, ekkora volumenű események megszervezése teljes odafigyelést és profizmust kíván, és az sem árt, ha nem kell mindent, mindig a nulláról kezdeni.

„Mindezekre a tapasztalatokra és igényekre támaszkodva tavaly létrehoztuk a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft.-t – jegyezte meg Szabó Tünde. – Bár a sportági sajátosságok jócskán eltérhetnek egymástól, ám idővel a kizárólag a versenyszervezéssel foglalkozó csapat olyan rutinra tehet szert, amely az adott sportágat jól ismerő szakemberek bevonásával valóban gördülékennyé, rutinszerűvé és nem utolsósorban költséghatékonyabbá teheti a szervezést, komoly terhet levéve ezzel a szakszövetségek válláról.”

A Nemzeti Sportügynökség nem egyedülálló a világon, áprilisban létrejött a francia ügynökség is, l’Agence National du Sport (ANS) néven. Ezzel kapcsolatban Szabó Tünde azt mondta, hogy „a francia – sok mindenben hasonló – szervezet alapítása mindenki számára megerősítés lehet abban, hogy Magyarország sportpolitikai céljai és eszközei a világ élvonalába tartoznak, hiszen hasonló célok hasonló megoldásokat eredményeznek, mint a mellékelt példa mutatja.”

Öt év múlva Párizsban rendezik a nyári olimpiai és paralimpiai játékokat, Szabó Tünde pedig hangsúlyozta, hogy a francia sport eredményes felkészülése és Franciaország sikeres olimpiai szereplése céljával hozta létre Roxana Maracineanu sportminiszter a sportügynökséget.

A sportért felelős államtitkár kitért rá: a két szervezet sok hasonlóságot mutat, mivel mind a francia, mind a magyar ügynökség önálló jogi személy, amely ugyanakkor állami tulajdonban van, központi költségvetési forrásból, ám autonóm módon működik, és célul tűzte ki a források hatékonyabb, célirányosabb felhasználását.

 Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!