2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szabó: Botka rendőri vezetőket vesztegetett meg

2017. augusztus 15., kedd 22:09, frissítve: kedd 23:24

Folytatja az MSZP miniszterelnök-jelöltje ellen indított hadjáratot Szabó Bálint.

Az ügyvéd ezúttal azzal vádolta meg Botka Lászlót, hogy szegedi polgármesterként rendőri vezetőket vesztegethetett meg. Arra hivatkozott, hogy az évekkel ezelőtt az akkori városi, illetve megyei kapitány is kapott az önkormányzattól ingyenes parkolóbérletet. Az ügyvéd azt állította, hogy a kiváltságosokat személyesen Botka László választotta ki. Az ügyben a rendőrség nyomoz, gyanúsítottakról egyelőre nem tudni. Az MSZP arra emlékeztet, hogy az ingyenes parkolóbérletek bevezetésének idején nem Botka László volt a város polgármestere. Szabó Bálint korábban a Fidesz, majd az MSZP környékén is megfordult, a 2000-es évek első felében hírbe hozták a szocialista párt tagtoborzási botrányával.

„Szeged város polgármestere abba a gyanúba keveredett, hogy a megyei és városi rendőrfőkapitányokat éveken keresztül illegális módon ingyenes, évente 300 ezer forintba kerülő parkolóbérletekkel támogatta, és ez a gyakorlat felvet nemcsak számos morális, de rendkívül sok jogi kérdést is, hiszen ennek fényében érthetőbbé válik a szegediek, és mindenki számára, hogy a szegedi városi rendőr-kapitányság és a megyei rendőr-kapitányság vezetői esetenként miért intézkedtek, és léptek túl a hatáskörükön. Olyan esetekben, amikor az egyik fél az önkormányzat volt, illetve annak vezetői, és miért mulasztottak el más esetekben intézkedéseket” – mondta Szabó Bálint.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!