2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Szabályellenes lehet Szanyi visszahívása

Az MSZP alapszabálya szerint csak a kongresszus hívhatja vissza alelnöki tisztségéből Szanyi Tibort, nem pedig a döntést meghozó országos etikai és egyeztető bizottság. Hivatalos papír híján egyelőre Szanyi sem tudja értelmezni a helyzetet, a történtek ellenére mégsem hagyja el pártját.

  • Szabályellenes lehet Szanyi visszahívása

Enyhén szólva is furcsa, zavaros körülmények között hívták vissza alelnöki tisztéből az MSZP jelenlegi vezetését keményen bíráló Szanyi Tibort. Az erről szóló döntést ugyanis a párt országos etikai és egyeztető bizottsága hozta meg, ám az MSZP alapszabálya egyértelműen rögzíti, hogy „választott tisztségviselőt megbízatásának lejárta előtt az a testület menthet fel, amelyik megválasztotta; delegált testületi tagot az a fórum hívhat vissza, amelyik megválasztotta”. Márpedig Szanyit a tavaly nyári tisztújító kongresszuson választották meg alelnöknek, így az alapszabály szerint csak a kongresszusnak lenne joga felmenteni őt.

Ismert: első fokon az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa tárgyalta a Szanyi ellen indult fegyelmi eljárást, ám ez a testület csupán megrovásban részesítette. A döntésbe a párt elnöksége viszont nem nyugodott bele, és keményebb büntetésért fellebbezett, amit végül a jelek szerint az országos etikai és egyeztető bizottság hozott meg. Kétségtelen, hogy másodfokú fegyelmi eljárás lefolytatására van módja a bizottságnak, ám Szanyi visszahívására – az MSZP alapszabálya szerint – csak a kongresszus jogosult.

Az ellentmondásra egyébként maga Szanyi Tibor is utalt Városikurír.hu-nak adott nyilatkozatában. – Tény, hogy engem az MSZP kongresszusa választott meg, ellentétben a most határozatot hozó „fellebbviteli bírsággal”, az országos etikai és egyeztető bizottsággal szemben, amelynek tagjait a megyék delegálják – mondta. Állítása szerint egészen addig, ameddig nem lát papírt, maga sem tudja mire vélni a helyzetet. A történtek ellenére Szanyi mégsem hagyja ott az ­MSZP-t mondván: neki van igaza.

Magyar Nemzet megkeresésére a politikus nem kívánt nyilatkozni, így nem lehet tudni, hogy tervez-e válaszlépéseket visszahívásának zavaros körülményei miatt. Mint ismeretes: miután az MSZP katasztrofális európai parlamenti választási szereplése következtében elveszítette brüsszeli mandátumát, Szanyi Tibor nyílt levélben élőhalottnak, korruptnak, a koncon marakodó, degenerálódó belterjes klubnak nevezte pártját, később pedig kijelentette, hogy „a mai vezetői magatartás csupán a még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a még meglévő maradék pártvagyonra koncentrál”. Mindeközben Szanyi szervezi a Bal Blokknak nevezett induló mozgalmát – a jelek szerint továbbra is az MSZP tagjaként.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!