2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Szabadságot nyújt a vakcinaigazolvány

A vakcinaigazolvánnyal kapcsolatos, adatvédelmi szempontokra hivatkozó akadékoskodás megalapozatlan, ugyanis a vakcinakártya a beoltottság tényének igazolására szolgál, azt az étteremben, konditeremben megtekintik – csakúgy, mint mondjuk egy dohányboltban a személyit –, azonban arról adatot nem rögzítenek – mondta lapunknak Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a baloldal a rendezettség megteremtésére irányuló intézkedésekben mindig csak a megkülönböztetést látja: inkább akarnak diszkriminációmentes anarchiát, instabilitást, hogy így kerülhessenek hatalomra.

  • Szabadságot nyújt a vakcinaigazolvány

Egyes szolgáltatások igénybevételének vakcinaigazolványhoz kötése teljes mértékben alkotmányos és igazolható, noha természetesen bizonyos korlátozást és megkülönböztetést jelent azok számára, akik még nem oltatták be magukat – fejtette ki a Magyar Nemzet kérdésére Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az oltakozás egyéni, de egyben társadalmi felelősségvállalás kérdése is: aki nem veszi fel a vakcinát, nemcsak magát sodorja veszélybe, de polgártársait is – lényegében a közegészségügyi érdeket. Ugyanakkor látni kell – folytatta –, hogy azok, akik mégsem élnek az oltással, nem kerülnek hátrányosabb helyzetbe, mint amilyenben most vannak, hiszen az üzletek, fodrászatok, teraszok előttük is nyitva állnak, viszont akik beoltatják magukat, azok több szabadsággal fognak rendelkezni. Ez egy teljesen igazolható és észszerű különbségtétel, ugyanúgy, mint ahogy a közforgalomban történő gépjárművezetést jogosítványhoz vagy hogy a fegyvertartást különböző vizsgákhoz és engedélyekhez kötik – sorolt párhuzamokat az elemző.

Arányosság és szükségesség

A jogász kifejtette: az, hogy egy pandémiás helyzetben a nem fertőzöttek vagy beoltottak számára előnyöket biztosítanak, ráadásul egyáltalán nem új keletű, hiszen hazánkban és az EU számos országában utazásokat, határátlépéseket is minimum negatív Covid-teszthez kötöttek. Görögország már meg is állapodott Izraellel oltási igazolványaik kölcsönös elfogadásáról. Utóbbi országban már február óta „zöld igazolvánnyal” látogathatók egyes intézmények, és az Európai Bizottság is már márciusban előterjesztette a koronavírus elleni oltást bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására vonatkozó javaslatát.

– Maga a magyar intézkedés természetesen megvalósítható lenne veszélyhelyzeten kívül is, hiszen – a liberális nagyotmondásokkal szemben – az alapjogok, mint például a mozgásszabadság, más alapvető jog vagy alkotmányos érték védelmében, mint amilyen a mindenkit megillető egészséghez való jog vagy a közegészségügyi érdek, korlátozható – jelentette ki lapunknak Szánthó Miklós. Magyarázata alapján veszélyhelyzetben a lényeges különbség, hogy e korlátozás a „békeidőben” megszokott szükségességen és arányosságon is túlmehet. Hozzátette: valójában ez bármilyen különleges jogrend lényege, hiszen például egy járványt, de akár egy természeti katasztrófát is lehetetlen lenne kezelni a gyülekezési vagy rendezvényszervezési szabadság érintetlenül hagyásával. – Az adatvédelmi szempontokra hivatkozó akadékoskodás is megalapozatlan, ugyanis a vakcinakártya a beoltottság tényének igazolására szolgál, azt az étteremben, konditeremben megtekintik – csakúgy, mint mondjuk egy dohányboltban a személyit –, azonban arról adatot nem rögzítenek – világított rá az elemző.

Kóros liberális habitus

Az Alapjogokért Központ igazgatója úgy véli, hogy azoknak az emberi jogi fundamentalista szervezeteknek, amelyek már a járvány kezdete óta valamennyi lényegi, a közegészségügyi érdeket védő – így jogkorlátozással járó – intézkedést támadnak, igazából nem formáljogi problémáik vannak. Egyik fő érvük például, miszerint a vakcinaigazolvány nem is jelent védettséget, hamis, hiszen a védőoltás lényege nem az, hogy a beoltott nem betegedhet meg, hanem hogy biztosabban győzheti le a koronavírust és kevésbé fertőzőképes. A jogásznak meggyőződése, hogy a liberálisok ellenérvei valójában kóros habitusukból fakadnak: számukra az egyéni vágyak kiteljesítése mindig fontosabb, mint a közérdek. A rendben, a rendezettség megteremtésére irányuló intézkedésekben mindig csak a megkülönböztetést látják, és inkább akarnak „diszkriminációmentes” anarchiát, mint hierarchikus biztonságot. Az elemző felidézte: valójában ez a kulturális minta áll a teljes baloldalnak az elmúlt hónapokban a hatékony járványkezelés ellen folytatott ármánykodása mögött: instabilitást, diszharmóniát kívánnak, mint Madách Lucifere, hogy így kerülhessenek hatalomra. Ez indult a lélegeztetőgép-beszerzés ócsárlásával, a „nyissunk ki, zárjunk be, nyissunk, de ne így” cikkcakkos követeléseivel, majd az oltásellenességben csúcsosodik ki, és folytatódik a vakcinaigazolvány elleni hergeléssel vagy a beadott oltások által kiváltott immunválaszok megkérdőjelezésével.

Eutanázia, magzatgyilkosság, drogliberalizáció

Sőt a helyzet talán rosszabb is – mondta Szánthó Miklós –, hiszen meghatározó társadalmi ügyekben a marxizmussal vegyes házasságot kötő „haladáspárti” politika és szolgálóleányaik az élet védelme helyett rendszeresen a halál pártjára állnak. Így van ez a drogliberalizáció, az eutanázia vagy a magzatgyilkosság, de most a járványhelyzet kapcsán is. És csak szomorúan állapíthatjuk meg – zárta a beszélgetést az elemző –, hogy az európai demográfiai problémák orvoslására, a gyermekszám növelésére, a családalapítás ösztönzésére – már csak a biológia és a természet törvényszerűségeiből fakadóan – nem gyógyír a homoszexuális-propaganda és a genderideológia sem.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!