2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Sorsdöntő szombat elé néznek a szocialisták

2016. június 25., szombat 08:35, frissítve: hétfő 12:55

Hamarosan eldől, ki vezeti a 2018-as választásra a szocialistákat. Ma tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, ahol új pártelnököt is választanak.

A posztot jelenleg betöltő Tóbiás Józsefen kívül hárman szállnak versenybe. A Magyar Nemzet azt írja: még mindig nem lehet sejteni, kik lesznek a befutók, a legvalószínűbbnek azonban Molnár Gyula volt újbudai polgármester győzelmét tartják, mert a küldöttek többségét adó körzetekben jelentős a támogatottsága.

A lap forrásai szerint azonban ennek ellenére előfordulhat, hogy az országgyűlési képviselő Harangozó Tamást vagy a brüsszeli kiküldetésen levő Szanyi Tibort választják meg elnöküknek a szocialisták.

(Botka Lászlót tartják a legnépszerűbb szocialista politikusnak a választók.)

Azt a Szanyi Tibort, aki kitart amellett, hogy csak a választási győzelem után nevezné meg kormányfőjelöltjét az MSZP. Az EP-képviselő Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: nincs szükség országos együttműködésre 2018-ban Gyurcsány Ferenccel és a Demokratikus Koalícióval. „Az én esetemben hosszú azoknak a pártvezetőknek a listája, akikkel őszintén szólva nem tudnék ilyen valaha volt alkudozásokba belebonyolódni. Én azt nézem: az a szövetségesünk, aki helyben is létezik, és helyben is szövetségesünk. Ezt budapesti alkukkal eldönteni vicces dolog. Viszont ha helyben a mi aktivistáink megtalálják a hangot más pártok aktivistáival, énfelőlem aztán nyugodtan mehet a béke, barátság, szeretet” – fogalmazott Szanyi Tibor. Bővebben>>>

Flashmob

Villámcsődülettel üzentek pécsi civilek az MSZP kongresszusának a párt városi irodája előtt. Szerintük a Fidesz rendszerét kettős választással lehet megdönteni 2018-ban. Ennek lényege, hogy az ellenzéki pártok és civilek minden körzetben egyezzenek meg egy jelöltben. Győzelem esetén a megválasztott képviselők döntsék le a rendszer antidemokratikus pilléreit, majd új, arányos választást írjanak ki. A civilek postagalambbal üzentek a szocialistáknak, pingponglabdákat szórtak szét, egy automatából pedig képletesen tiszta vizet öntöttek a pohárba.

„Kiszivárgott az a határozati javaslat, amelyet a szocialisták a holnapi kongresszuson előterjesztenek, és egy árva szó sincs erről a koncepcióról, még csak opcióként sem vetik föl. Tehát mi azért vagyunk itt, hogy azokat a szocialistákat, akik már melléálltak ennek a koncepciónak, bátorítsuk. Azokat is bátorítsuk, akik még nem igazán értik, és vonakodnak. Azokat, akik valamilyen érdekből, például azért, mert a szavazatmaximalizálás fontosabb, mint az, hogy leváltsuk a rendszert, ódzkodnak tőle, szembesítsük azzal, hogy mi ezt nem akarjuk hagyni” – sorolta az egyik civil aktivista, Heindl Péter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!