2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Soltész: Most van a legnagyobb szükség a keresztény értékrendek megóvására

Ünnepi szentmisével avatták fel Balatonalmádiban a Szent Imre Katolikus Templom felújított tetőszerkezetét. A munkálatokhoz szükséges 13 millió forintot a magyar kormány biztosította. Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte: most van a legnagyobb szükség a keresztény értékrendek megóvására, a hit, a gyökerek megerősítésére, amikor Európában olyan erők jelentek meg, akik ezt le akarják rombolni.

  • Soltész: Most van a legnagyobb szükség a keresztény értékrendek megóvására

A keresztény kultúrkörben minden város és település legfontosabb épülete a templom – fogalmazott Szabó János plébános ünnepi prédikációjában. Egyetlen jövőről álmodó civilizáció és kultúra sem engedte meg magának, hogy ezt az alapvető igazságot figyelmen kívül hagyja - hangsúlyozta a lelki pásztor. A XVIII. századtól azonban sok minden megváltozott Európában - tette hozzá. 

Mára oda jutottunk, hogy a világot halálos ölelésébe szorító liberális diktatúra transzcendens hit nélkül, lelki értékek, és szilárd erkölcsök nélkül szeretné embert veszejtő gondolkodását elterjeszteni és ha szabad így mondani, a piacra dobni, mint ócska árucikket

- mondta Szabó János, plébános. 

Emiatt is fontos ez a felújítás, amely tovább erősíti a keresztény közösségek összetartozását. A 13 millió forintos beruházás fontos volt az egyház közösségnek és a városban élőknek egyaránt.

Ez néhány hónapba tartott, de hál' Istennek most megújult és nagyon szép és nagyon örülünk neki

- fejezte ki örömét Balatonalmádi polgármestere, Keszey János. 

Az ilyen felújítások, ha nem is óriási léptékűek, erősítik a kereszténység üzenetét- hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár ünnepi köszöntőjében. Egy tanítás, amely 2 ezer éve létezik, az nem változik, nem fordul át szélkakas módjára, és nem lehet ide-oda rángatni.

A magyar emberek jó része, ennek a térségnek, Közép-Európának egy nagyon nagy része mindezt értékelni tudja és látja is azt a veszélyt, ami sajnos Európába akár a muszlim, akár pedig a liberális diktatúrával felénk érkezik

- fogalmazott az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Soltész Miklós.

A szentmisét követően a templomkertben gyűltek össze az ünneplők és a hívek, ahol a település plébánosa megáldotta a megújult templom tetőt.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!