Simonka sem tudja, indul-e a választáson

SZP, 2017. szeptember 13., szerda 07:14, frissítve: szerda 07:30
Konkrét válasz helyett csak terelt a korrupciós ügybe keveredett fideszes politikus.

Kitérő választ adott Simonka György arra a kérdésre, hogy indul-e jövőre országgyűlési képviselőjelöltként. A fideszes politikus a Hír TV kérdésére megerősítette, hogy még nem hallgatták ki a hozzá köthető cégek ügyében indult büntetőeljárásban.

Simonka neve több üggyel összefüggésben is felmerült – ezek egyike volt a szintén fideszes Mengyi Rolandhoz kötődő uniós pályázati csalási kísérlet.

„Most ott tartunk, hogy már az orvosi rendelőiket is fel tudjuk újítani, fölújítjuk az iskoláinkat, tehát szépen lassan megpróbálunk felzárkózni a fejlettebb térségekhez, ez a célunk, hogyha ebben szerepem lesz, bármilyen, akkor én ezt nagyon szívesen vállalom, és hogyha az emberek megbíznak ezzel, és ha bizalmukkal megtisztelnek, és engem választanak, szívesen képviselem őket, remélem hogy kapok benne szerepet, de csak azt tudom mondani, hogy ezután is azt fogom végezni, amit rám bíznak, és azt nagyon szívesen” – magyarázta Simonka György az indulását firtató kérdésünkre.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés