2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Simicskó: Pharaon nem jelentett kockázatot

Hír TV

2018. január 18., csütörtök 12:35, frissítve: csütörtök 13:11

Nem Ghaith Pharaonon keresztül kerültek magyar gépkarabélyok az Iszlám Államhoz a honvédelmi miniszter szerint.

Simicskó Istvánt az LMP-s Demeter Márta kérdezte arról, hogy az időközben elhunyt, illegális fegyverkereskedelemmel is foglalkozó szaúdi milliárdosnak volt-e köze a honvédségi fegyverek eladásához – az ellenzéki politikus szerint ugyanis gyanúsan közel voltak Pharaon magyarországi beutazásai azokhoz az időpontokhoz, amikor a tárca két lépcsőben harmincezer gépkarabélyt értékesített.

Simicskó István válaszában azt írta: Pharaon magyarországi tevékenysége megfelelt a törvényeknek, és nem jelentett nemzetbiztonsági kockázatot – a karabélyok sorozatszámát ugyanakkor nem küldte meg Demeternek.

Korábban egy nemzetközi felmérésből derült ki, hogy Magyarországról jutott a negyedik legtöbb fegyver az Iszlám Államhoz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!