2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Híradó 12:00

Semjén: A Naffa-ügy rámutat, hogy jól működik a rendszer

Hír TV

2018. január 16., kedd 22:18, frissítve: kedd 22:47

Nem volt szeplőtlen Zaid Naffa, de ez nem befolyásolta, hogy a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott tiszteletbeli jordán konzul testvérei magyar állampolgárságot kapjanak – jelentette ki Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes a Hír TV-nek azt mondta: ő nem lobbizott a családért, csupán a feladatát végezte, amikor állampolgársági kérelmüket – a külügyminisztérium kérésére – az államfőhöz továbbította. A kereszténydemokrata politikus szerint épp a Naffa család esete mutat rá arra, hogy milyen jól működik a magyar rendszer.

„A Naffa család tekintetében, ahol biztonsági kockázat volt, azt a titkosszolgálatok jelezték, le is blokkoltam az egészet. Következésképpen az illető nem kapta meg, hiába javasolta egy arra hivatott állami szerv. Miután »találat« volt, és úgy tűnik, hogy esetleg szeplők voltak, ebből kifolyólag nem is kapta meg az állampolgárságot. Azért azt senki nem gondolhatja komolyan, hogyha egyébként a külügyminisztérium fontosnak tartja, hogy az illető megkapja az állampolgárságot, és egyénként nincs ilyen természetű kizáró ok, akkor csak azért ne kapja meg, mert a testvérének voltak szeplői. Ez olyan, mint ha azt mondanák, hogy Önt nem veszik fel az egyetemre, mert az unokatestvére elcsent egy sportszeletet a közértből” – fogalmazott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!