2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Sem a TASZ, sem a tanárok nem értenek egyet Lázárral

2016. december 2., péntek 20:41

Európában a világnézetileg semleges oktatás az elfogadott – ezt mondta a Hír TV-nek a Társaság a Szabadságjogokért programvezetője, a Tanítanék Mozgalom képviselője pedig arról beszélt, hogy furcsa a keresztény elvekről hallani egy olyan kormánytól, amelyik rontotta a szegények tanulási esélyeit. Lázár János a tegnapi kormányinfón azt mondta: Európában csak keresztény alapú oktatási rendszer lehet, a világnézetileg semleges oktatásról beszélni pedig teljes tévedés.

Imával kezdték szeptemberben a tanévet a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban. Az intézményt három éve a Baptista Egyház tartja fenn.

Országszerte mintegy hétszáz közoktatási intézmény került egyházakhoz, a kancelláriaminiszter csütörtökön pedig úgy fogalmazott, az állam több iskolát is átadna, de az egyházak nem élnek ezzel a lehetőséggel.

„A mai magyar állam hajlandó lenne csak az egyházak fogadókészsége óvatos. Hajlandóság van, fogadókészség mérsékelt” – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János többször is állást foglalt a keresztény alapú oktatás mellett, korábban úgy fogalmazott, hogy a legtöbb, ami a 21. században egy diáknak adható Magyarországon és Európában az, ha jó keresztény embert nevelnek belőle.

„Az a teljesen képzavaros szöveg, amelyet gondolatsemleges, felekezetsemleges, világnézetileg semleges oktatásról prédikálnak hosszú ideje az teljes tévedés” – mondta Lázár.

„Az iskolában azért van ott a gyermek, mert ott kell lennie. Épp ezért különösen sérülékeny helyzetben van. Az iskolában nem lehet helye az indoktrinációnak, nem lehet helye a térítésnek, akármilyen világnézet terjesztésének” – véli Mráz Attila, a TASZ programvezetője.

A Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint Európában a világnézetileg semleges oktatás az általános.

„Az állam nem adhatja át a közoktatás feladatát az egyházaknak teljes egészében. Az állam feladata biztosítani azt, hogy mindenki számára egyenlő feltételek között elérhető legyen világnézetileg semleges közoktatási intézmény” – tette hozzá Mráz Attila.

A Tanítanék Mozgalom szerint a kormány tudatosan játssza át állami oktatási intézményeket az egyházakhoz, ami ellentmond az Alaptörvénynek és a köznevelési törvénynek.

Sulyok Blanka, a Mozgalom egyik tanára álságosnak tartja, hogy a kormány keresztény elvekről beszél, miközben rontotta a szegény gyerekek tanulási esélyeit.

„Lázár Jánosról Tartuffe jut eszembe, aki az álszent vallásosság mögé bújva azon mesterkedett, hogy hogyan forgassa ki a vagyonából azokat az embereket, akik megbíztak benne. Szerintem valami hasonló történik most is” – mondta Sulyok Blanka.

A katolikus és a református egyház nem nyilatkozott arról, kaptak-e felajánlásokat az államtól, amiket visszautasítottak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!