2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Schneller Domonkos: Élhető várost mindenkinek!

Sokan és sokat beszélünk mostanság a Nagykörúton felfestett kerékpársávról, mint ahogy arról is, hogy a három belső Duna-hídon miért nem lehet kerékpárral áttekerni, vagy épp arról, miért is költöznek ki a gyereket nevelő családok a belvárosból. Egyszóval az élhető városról. Ahogy Jan Gehl írja: Cities for People. Találó kifejezés erre az új egyensúly. De mi is ez, és miért van rá szükség - tette fel a kérdést Schneller Domonkos, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán.

  • Schneller Domonkos: Élhető várost mindenkinek!

Ennek a megértéséhez elengedhetetlen a városi terekre, mint közjavakra, végső soron „véges jószágokra” tekinteni. Azaz, elfogadni azt, hogy az utak, terek kiterjedése és keresztmetszete nem végtelen, tehát egységnyi keresztmetszetű, átmérőjű, kiterjedésű kétdimenziós térben nem tudunk két egységnyi parkoló, haladó, dugóban álló autón kívül még sétautakat, fasort, kerékpársávot, illetve széles nagy, kiülős kávézókat, fagylaltozó teraszokat kialakítani, mivel egyszerűen nem férnek el. Választani kell, rangsort felállítani, priorizálni. Ám ehhez mindenekelőtt a köztér, a közterület értékét többé-kevésbé konszenzusos alapon kell meghatározni. Mi a fontosabb: a babakocsi, a kerekesszék szélességéhez méretezett járda, a kutyasétáltatás, a korzózás, szórakozás, vagy épp a gyors haladás „A”-ból „B”- be, netán nagy méretű fémdobozok közterületi tárolása - folytatta az államtitkár.

A város élhetőségéhez fontos tudni, hogy Budapest tágan értelmezett belvárosában, azaz a Hungária-gyűrűn belül mintegy 82 ezer közterületi parkolóhely van… és 41 ezer fa. Mérnöki becslés alapján ugyanezen a területen további 50 ezer férőhely található közterületen kívül, parkolóházakban, mélygarázsokban, valamint 30 ezer közterületen kívül, például foghíjtelkeken.

Egy átlagos személygépkocsi-állóhely közmegegyezés, illetve kerületi rendeletek alapján – a szükséges oldaltávolságokkal együtt – mintegy 12-15 négyzetméter közterületet foglal el. Ha valaki egy adott belvárosi lakásba állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik – a tényleges életvitelszerű ott-tartózkodást lehetetlen vizsgálni – úgy alapesetben egy, de a legtöbb kerületben ma akár két-három autót tárolhat lényegében ingyen, azaz évi jelképes, körülbelül háromezer forintért. Ennyibe kerül ugyanis az éves ingyenes lakossági hozzájárulási engedély kiváltása.

Ha ugyanezt az autót épített garázsban akarná tartani, úgy 400-500 ezer forintjába kerülne mindez évente. Ha pedig ezt a 15 négyzetmétert szeretné más célra használni – mondjuk kávézóteraszt létesítene rajta – akkor – kerülettől függően – átlagosan legalább másfél millió (!) forintot kell fizetni érte évente. Pedig aki ezt teszi, az a „halott térbe” lehel életet, emberi kapcsolatok számára biztosít teret, adózik, munkahelyeket teremt, nem pedig tárol.

Ez tehát azt jelenti, hogy ma Budapest, a szabályozás eszközének birtokában lévő önkormányzatok a közterületeket úgy értékelik, hogy az autótárolásért azok – a valóban a belvárosban lakó emberek – mintegy 30-35 százaléka, akik rendelkeznek saját tulajdonú gépjárművel, a tárolás, azaz a területhasználat értékének mintegy 2-3 százalékát fizetik, a közterület használat egyéb módjaihoz (például kávézóterasz üzemeltetése) képest pedig mindössze 2-3 ezreléket kell, hogy kifizessenek

- húzta alá Schneller Domonkos.

A mai szabályozásból tehát úgy látszik, hogy az önkormányzatok szerint a közterületek legjobb, bármely más tevékenységhez képest sokszorosan támogatott, ösztönzött hasznosítási formája a tárolás. Messze-messze megelőzve a gyereksétáltatást, korzózást, üldögélést, kávézást, vagy épp a zöldfelületek létrehozását.

Ebből a perspektívából nézve, azt hiszem érthető, miért is szorgalmazzuk többen azt, hogy a Nagykörút kerékpáros közlekedését nem a napi 15 ezer mozgásban lévő autó, hanem a mindössze mintegy 700, ott tárolt gépjármű rovására, azaz a parkolósáv feláldozásával, megszüntetésével kellene megoldani.

Ám ennél sokkal tovább kell menni: az olcsó, helyi szavazatokra átváltható, ugyanakkor a belváros élhetőségét már rövid távon is beáldozó politikát, azaz a kivételezett kisebbség, a mintegy 35 százaléknyi gépjármű-tulajdonos érdekét mindenek fölé helyező szűk látókörű politikát kellene újra gondolni, és nagy levegőt véve feltenni a kérdést: mire szeretnénk valójában használni a háztömbök közti közterületeket? Mire való a városi tér valójában?

Javaslom:

adjuk vissza a várost a gyerekkel sétáló, korzózó, üldögélő, kutyázó embereknek, egyszóval a város lakóinak

- zárta a bejegyzést a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár.

Facebook/Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!