2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Saját otthonából adott internetszolgáltatást – illegálisan

2017. február 20., hétfő 21:19

Illegális internetszolgáltatást indított lopott antennákból egy tatai férfi.

Három, Székesfehérvár-közeli település térfigyelőkamera-rendszerét rongálta meg ahhoz, hogy az üzletet beindítsa. Végül a múlt héten fogták el, egyelőre lopással gyanúsítják. Többtucatnyian fizettek elő a piacinál olcsóbb szolgáltatásra, őket egyelőre tanúként hallgatják meg.

„Körülbelül egy hónapos nyomozás eredménye, hogy pontosan belőttük az ő személyazonosságát. Túl azon, hogy megállapítottuk, ki lopta el a térfigyelő antennákat, azért érdekelt minket az is, hogy ezeket mire használhatja. Ezért a realizáláskor házkutatás megtervezésekor már arra is figyeltünk, hogy hozzáértő szakembereket vigyünk magunkkal, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói is részt vettek a házkutatáson. És hát ott kirajzolódott előttünk, hogy gyakorlatilag az elkövető egy illegálisan működtetett internet-előfizetői hálózatot épített ki ott a lakhelyén” – közölte Kovács Zoltán, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság alezredese.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!