Hideg

Rohamosan fogy a földgáz, leterhelt a villamosenergia-rendszer

KaG, 2017. január 10., kedd 08:30, frissítve: kedd 12:12
A rendkívüli hidegben megnövekedett fogyasztás miatt rohamosan fogy Magyarország földgázkészlete. Jelentős terhelésnek van kitéve a villamosenergia-rendszer is.

Az ország villamosenergia-rendszerét is megterheli a hideg. A Hír TV-nek a rendszer irányításáért felelős állami cég illetékese megerősítette, hogy az elmúlt napokban megugrott a fogyasztás. A szakember hozzátette, hogy fennakadások nincsenek, és a termelésben, valamint az áram továbbításában sem jelentkezett üzemzavar.

„Az elmúlt hétvégén komoly növekmény volt tapasztalható az elmúlt év hasonló időszakához képest, szombaton több mint 4, vasárnap több mint 8 százalékkal nőtt a felhasználás, ennek fő oka az időjárás volt. A pénteki munkanapon, ami hagyományosan jóval nagyobb terhelést jelent, mint a hétvége, most megközelítettük az ezen a télen, december 8-án, mért eddigi legnagyobb csúcsterhelést, ami 6749 megawatt volt, most, vízkereszt napján 6669 megawattot regisztráltunk” – mondta Tihanyi Zoltán.

Hétvégén másfélszer annyi gázt fogyasztott Magyarország, mint egy átlagos téli napon. A Hír TV-nek a Földgázszállító szóvivője azt mondta, a kemény hideg nem okoz zavart az ellátásban, amely üzembiztos akár -50 Celsius-fokig is. A mostani, megnövekedett gázfogyasztás egyébként messze elmarad a 90 millió köbméteres napi fogyasztási rekordtól, amelyet 2006 januárjában mértek.

„Egy átlagosan, közepesen hideg 0 fokos napi középhőmérséklet mellett egy téli napon, a magyarországi gázigény az olyan 45-55 millió köbméter között mozog. Egyébként 2016. december tipikusan ilyen idő volt, ahogy bejött ez az extrém hideg, tehát ahogyan folyamatosan hűlt a hőmérséklet, mi is tapasztaltuk természetesen a gázfogyasztásnak a növekedését, a csúcs, a rekord, az a január 7-i napon volt, amikor 69,4 millió köbméter fogyott az országban, de azt tudni kell, hogy szemben ugye az imént említett 0 fokos napi középhőmérséklettel, aznap mínusz 12,3 Celsius-fokot regisztrált a meteorológiai szolgálat” – fejtette ki Lakatos Edina, az FGSZ szóvivője.

Van elég földgáz a tárolókban akkor is, ha marad az extrém hideg idő a tél végéig – ezt mondta az energiaügyekért felelős államtitkár. Aradszki András nem tart attól, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt nem érkezik megfelelő mennyiségű földgáz Ukrajnából. Szerinte ha ez megtörténne, a stratégiai gáztározókban lévő földgáz és a többi országból importált gáz akkor is elég lenne.

„A fogyasztás növekszik nyilvánvalóan, földgázból a kétszerese a szokásosnak, de ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy az ellátásbiztonságot veszély nem fenyegeti. A tárolókban megfelelő mennyiségű gáz van. Emellett a hazai termelés és az import biztosítja a lakosság biztonságos ellátását” – fejtette ki az államtitkár.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása