2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Belföld

Révész Máriusz: Népszerű a Mahart nyaralóhajózási programja

Sikerrel indult júliusban a Mahart nyaralóhajózási programja, jelentős az érdeklődés, a hajók kihasználtsága augusztusban 62 százalékos - közölte Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

  • Révész Máriusz: Népszerű a Mahart nyaralóhajózási programja

 Elmondta, hogy mind a 20 nyaralóhajót üzembe helyezték, és a program hozzájárul a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Bodrog turizmusának fellendítéséhez a következő években. Döntően magyar vendégek veszik igénybe a szolgáltatást, a külföldi vendégek aránya 10 százalékos - ismertette.

A kormány döntésének megfelelően a Nyaralóhajózás program már kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásként működik, a tervek szerint ősztől Szép-kártyával is tudnak fizetni a vendégek - tette hozzá Révész Máriusz, és megjegyezte, hogy a kormány mindezzel jelentős lendületet adott a térség turisztikai fejlődésének. Ahogy azzal is, hogy a csütörtökön megjelent rendelet szerint a kiskörei raftingpálya tervezésére vonatkozó elképzeléseket jóváhagyták, így ott akár olimpiai verseny lebonyolítására is alkalmas pályát lehet kiépíteni. A kajak-kenu szövetséggel együttműködésben komoly vízitúramegállóhely-fejlesztések is vannak a térségben, így látható, hogy "a Tisza-tó és a térsége fellendülésre van ítélve" - fogalmazott.

Kárándi Zoltán, a Mahart Nyaralóhajózás Program igazgatója közölte: a 20 magyarországi nyaralóhajóból 18-at kiadtak a napokban, hétfőn elindították az őszi kampányt, ebben szeptemberre és októberre a vendégek akár 35 százalékkal alacsonyabb áron is foglalhatnak 1 hetes hajózást. Az 5 napos hétközi hajózás és a 4 napos hosszú hétvégi hajózás 25 százalékos, a 3 napos hosszú hétvége pedig 20 százalékos kedvezménnyel foglalható - ismertette. Júliustól akár egy napra is lehetett hajót bérelni, 1-2-3-4 napos foglalások is lehetségesek, rugalmas indulással.

A kormánybiztos kitért arra, hogy a tiszai nyaralóhajó-programnak a koronavírus járvány, a turizmus többi területéhez hasonlóan, jelentős nehézségeket okozott. Áprilisban gyakorlatilag minden külföldi előfoglalást visszamondtak, a hajók Magyarországra szállítása két hónapot késett, a kikötők építése és engedélyezése elhúzódott, a képzésre jogosító vizsgát nem lehetett letenni, a bizonytalanság miatt sem belföldön, sem külföldön nem lehetett időben elkezdeni a nyaralóhajózást bemutató kampányt - sorolta. Fokozta a nehézségeket, hogy június közepétől a Tiszalöki zsilipet egy évre lezárták, a hajózási útvonalat kettévágták, új útvonalakat kellett szervezni, és a tervezettnél nagyobb báziskikötőt kellett építeni Tokajban. A Mahart Zrt. szakembereinek sikerült úrrá lenni a nehézségeken - hangsúlyozta.

Kárándi Zoltán kiemelte: a program elindításában az önkormányzatok, a vízügy, a közlekedési hatóság, a vízirendészet, valamint a vízimentők is részt vettek. A kormány 2017 végén kormányhatározatban döntött az Európa-szerte népszerű nyaralóhajózás meghonosításáról, amire 4,6 milliárd forintot biztosítottak, az építkezés 2019-ben indult, a munka nem áll meg.

Révész Máriusz közölte: Tokajban az előzetesen tervezettnél nagyobb kikötőt kellett építeni, amelyben helyet kapott az Aggteleki Nemzeti Park és a vízimentők egy-egy irodája is, sőt az egységes vízimentést a Tiszán, Bodrogon és a Tisza-tavon a nyaralóhajózási programban szervezték meg. Kiskörén a báziskikötő őszre készül el, amiben helyet kap a vízirendőrség is. A tiszalöki zsilip szintén jövőre áthajózható lesz, így még érdekesebb lehet a vendégeknek a Tisza-tó vagy Tokaj régió felfedezése. A kikötési pontok folyamatosan épülnek, már a teljes szakaszon kiépült az infrastruktúra.

A Mahart közleménye szerint Tokaj báziskikötőből indulva, a Bodrogon haladva, ki lehet kötni a Tokaj belvárosi kikötőben, Sárazsadányban, Bodrogolasziban, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen. Tokajból indulva és a Tiszán haladva elérhető kikötők: Tímár és Tiszabercel. Kisköre báziskikötőből elérhető Tisza-tavi kikötők Kisköre báziskikötő, Szalók Yacht Klub, Abádi kikötő, Sarud kikötő, Tiszaörvény - Szabics kikötő, Tiszafüred - Stég kikötő, Tiszafüred - Balneum kikötő, Poroszló - Fehér Amúr halászcsárda kikötő. A nyaralóhajókkal mintegy 300 folyamkilométer, és a teljes Tisza-tó hajózható. A kormánybiztos a szezonnyitón májusban közölte: a nyaralóhajózási programban a francia Nadia Grouphoz tartozó Nicol's Yacht gyárából érkeztek hajók. A vadonatúj, 20 egységből álló magyar flottát az Estivale család Quattro, Sixto és Octo típusai alkotják. A 2-4-8 személyes hajók mindegyike két ággyal kiegészíthető.

 

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!