2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Belföld

Rétvári Bence: Az MSZP-nek 2006-ban nem volt fontos a belső béke

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője felszólalását azzal nyitotta, hogy ezen a héten sok szó esik majd a nemzeti összetartozásról, a határainkon túl élő magyarokról. Majd rátért arra, hogy a nemzet tagjait nemcsak fizikai határokkal lehet elválasztani, hanem tudatos megosztó politikával is, és felidézte a múlt hét csütörtöki kegyeleti megemlékezést is. Tóth Bertalan kijelentéseire Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára reagált.

  • Rétvári Bence: Az MSZP-nek 2006-ban nem volt fontos a belső béke

Rétvári Bence államtitkár azzal kezdte válaszát, hogy felidézte, hogy

az MSZP kormányzásához köthető a vipera, a „SÜN” vagy a kardlapozás.

Felhívta arra a figyelmet, hogy akkor senki nem állt ki az ellenzéki párt tagjai közül azért, hogy nem kellene békésen megemlékezőket kardlapozni vagy rájuk gumilövedékkel lőni. Akkoriban nem volt fontos a belső béke, csak az, hogy ezeket az embereket eltávolítsák Budapest utcáiról – hangsúlyozta.

Ezt követően az államtitkár

kérdőre vonta az MSZP-t, hiszen az a képviselő társuk, aki 2004-ben a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányolt a plakátokon, az még most is a párt soraiban foglal helyet a parlamentben.

Így állnak tehát határokon átnyúló együttműködéshez, közösségvállaláshoz – szögezte le Rétvári Bence.

Az Emmi államtitkára arra is rámutatott, hogy az MSZP azzal a Jobbikkal borult össze, amelyet tíz éve még javában „nácizott”.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!