2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Rettegés, pánik, jajgatás – ki a felelős ezért?

2015. október 5., hétfő 19:05, frissítve: hétfő 20:18

A felelősök megnevezését sürgette a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Kontrát Károly szerint az igazság kimondása segítené a helyieket a tragédia feldolgozásában. A katasztrófavédelem akkori főigazgatója szerint sötétség, kilátástalanság és félelem volt akkor. 2010. október 4-én a Mal Zrt. timföldgyárához tartozó iszaptároló gátja átszakadt, és egymillió köbméter erősen lúgos vörösiszap árasztotta el a környező településeket. A tragédiában tízen haltak meg, köztük egy alig egyéves csecsemő.

„Ez a magyar történelemnek az egyik sötét órája” – így jellemezte a katasztrófavédelem volt főigazgatója a vörösiszap-katasztrófát az öt évvel ezelőtt történt események alkalmából megrendezett konferencián. Bakondi György akkor személyesen is járt a településeken. „Rettegés, pánik, jajgatás. Egy valóságos katasztrófahelyzet soha nem olyan, mint ahogy a filmeken mutatják, és a legjobb felkészülés ellenére is talán az első órák a legnehezebbek. Sötétség van, kilátástalanság van, félelem van” – fogalmazott Bakondi György.

A kiömlő vörösiszap 1017 hektár területet árasztott el, lakóépületek falát bontotta ki, az ingatlanok jelentős része lakhatatlanná vált. Volt, amikor négyezren segítettek a kármentesítésben, és bevetettek buldózereket, helikoptereket is, összesen 300 járművet. A helyreállításra 37 milliárd forintot költött a kormány.

„Összesen 367 hektár szennyezett területet mentesítettünk, ez nagyjából 1 millió köbméternyi szennyezett anyag és 165 ezer köbméter bontási törmelék elhordását jelentette. Az otthonukat elvesztetteknek új otthonokat biztosítottunk: Devecseren 89, Kolontáron 21, Somlóvásárhelyen 1 új ház épült, további 129 esetben pedig használt ingatlanba költöztek a családok” – mondta el Tollár Tibor, az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.

A tragédiában tízen haltak meg, köztük egy csecsemő. Kétszáznyolcvanhatan szorultak egészségügyi ellátásra, köztük, katonák, rendőrök, tűzoltók. A rá következő évben, 2011-ben az átlagosnál háromszor többen, tizenöten haltak meg Kolontáron. Ők azok az idősek, akik nem tudták feldolgozni a tragédiát.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elfogadhatatlannak tartja, hogy még mindig nincsenek felelősök. „Az emberek egy dolgot hiányolnak, egy dolog hiányzik, ezt mondták nekem, és ez az igazság. Hiányzik az igazság, a mai napig nincsenek felelősei ennek a szörnyű katasztrófának. Azt mondák az ott élők, hogy ennek a kimondása, ennek a megfogalmazása segítene a katasztrófa következményeinek a feldolgozásában” – fejtette ki Kontrát Károly.

A katasztrófát követően a Mal Zrt.-t állami felügyelet alá vonták, és 2012-ben szigorítottak a jogszabályokon is: azóta a megelőzésre helyezték a hangsúlyt.

A jogi elszámoltatást hiányolja a Jobbik

A jogi elszámoltatást hiányolja az 5 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa miatt a jobbikos Kepli Lajos. A radikális párt országgyűlési képviselője fontosnak nevezte az emlékezést és a köszönetnyilvánítást az elhárításban résztvevőknek, ugyanakkor kifogásolja, hogy továbbra sem született az ügyben jogerős bírósági döntés. Közölte: a Jobbik a történteket az igazságügyi reform kudarcának tartja, amit – szerinte – kellő pénzzel és jogi háttérrel már rég rendezni lehetett volna. Az ellenzéki politikus azt is szóvá tette parlamenti sajtótájékoztatóján, hogy a mai napig érintetlen a Mal Zrt. egykori vezetőinek magánvagyona.

„100 milliárd forintot költött a kormány körülbelül az adófizetők pénzéből a helyreállításra, de ez a 100 milliárd forint – szintén Orbán Viktor nyilatkozta, hogy közérdek, még ez is 2010-es nyilatkozata – közérdek, hogy ne az adófizetők pénzéből, hanem a károkozók vagyonából kerüljön kifizetésre. Ez sajnos a mai napig nem történt meg, a károkozók magánvagyona érintetlen továbbra is” – fogalmazott Kepli Lajos.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!