2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Renner Erika: Azt hittem, meg fognak ölni

2017. március 31., péntek 04:00, frissítve: péntek 08:05

Az áldozat a Hír TV Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában úgy fogalmazott: sokkszerű támadás érte. Az orvos vádlott lúggal öntötte le volt párja nemi szervét, aki elmondása szerint nagyon nehezen kapott orvosi segítséget, mivel mindenki tartott a férfi kapcsolataitól.

Renner Erika több mint két éve van rendőri védelem alatt. A személyi védelmet azért rendelték mellé, mert volt párja, az orvos Bene Krisztián lúggal öntötte le nemi szervét.

Előzetesbe került a lúgos orvos, de ez korántsem ment könnyen. Az áldozat ügyvédje gyakorlatilag a sírból hozta vissza az ügyet, nem sokon múlt, hogy a kormányzati kapcsolatokkal körbebástyázott férfi olcsón megússza a támadást.

A rémálom véget ért, a küzdelem azonban folytatódik. Ez már jogi csata, itt most nem lúggal, hanem csúsztatásokkal támadnak a felek. Az egykori kórházigazgatót kilenc év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották a szakmájától.

Személyvédelem = házi őrizet?

„Miután kiengedték az előzetes letartóztatásból, látták a munkahelyem előtt. A kollégám szólt, én akkor felhívtam az életvédelmi osztályt, hogy ilyenkor mit kell tennem. Mondták, hogy maradjak a helyemen, ők intézkednek. Ez egy decemberi nap volt. Utána behívtak a BRFK-ba, és ott egy személyvédelmi határozatot kaptam” – emlékezett vissza Renner Erika.

– Milyen egy ilyen rendőri védelem?
– Reggel amikor elindulok, felhívnak, meg kell mondanom, hogy kivel megyek, hány órakor, éppen hol tartok most, az út melyik részén tartok. Amikor beérek, akkor hívnak, hogy minden rendben van-e. Utána akkor, hogy mikor fogok elindulni, mikor vagyok orvosnál, pszichológusnál, kórházban, szabadságon. Ezeket jelentenem kell. Néha szúrópróbaszerűen is felhívnak, hogy minden rendben van-e.

– Akkor ez majdnem olyan, mint egy házi őrizet…

„Hasonló, mint a házi őrizet, de úgy gondolom, hogy tényleges biztonságot nem képes adni egy ilyen rendőri védelem, hiszen egy ilyet kijátszani – ha az elkövetőnek valóban az a szándéka, hogy bármi kárt tegyen valakiben – nem lenne nehéz. Ez jelképes védelem” – mondta a nő ügyvédje, Gál András, hozzátéve: rengeteg furcsa dolgot tapasztalt az ügyben.

„Volt egy-két dolog, amit az egyetemeken feldolgoznak, és van egy-két dolog, amit nem értenek azok, akik részletesebben ismerik az ügyet: úgymint rengeteg nyomozati, nyomozásfelügyeleti, elsőfokú bírósági részletek, amelyek felsorolása meghaladná ennek a műsornak a kereteit. Itt nem hibákról beszélünk, hanem furcsaságokról. Furcsaság az, hogy az elsőfokú bíróságon a vádat képviselő ügyész feltesz egy kérdést, válaszol rá az igazságügyi orvos szakértő, és a jegyzőkönyvbe nem kerül bele a kérdés, és a válasznak csak a fele, majd az ítéletben a válasznak ez a fele már megalapozza az enyhébb minősítést” – idézte fel az ügyvéd.

„Nem foglalkoztak velem az orvosok, azt javasolták, béküljünk ki”

Renner Erika nem tudja megmondani, hogy mi adott neki erőt a most már több mint négy éve tartó ügy átvészeléséhez, elmondása szerint ugyanis az orvosok, amikor megtudták, ki ő, nem foglalkoztak vele, és nem vállalták a kezelését.

„Nem foglalkoztak velem, nem hívtak vissza az orvosok. Felhívtam őket, és nem szerettek volna velem foglalkozni. Nem hívtak vissza, tovább kellett őket keresnem, nem hívtak be. Volt, aki megkérdezte, hogy tudom-e, kiről van szó, és milyen ismeretségi köre van – hát igen, tudom –, hogy nem lenne-e egyszerűbb, hogy ha kibékülnék vele. Volt, aki ezt kérdezte, miután már vádemelés volt” – mesélte Renner Erika.

Szakértői vélemény

A nő szerint egykori párjának volt olyan szakértő ismerőse is, aki egy hétvége alatt olyan szakértői véleményt állított ki, amely szerint alátámaszthatóan öncsonkítás történt.

„Ez sokkszerű támadás volt. Nekem ugyanolyan nap volt az a keddi nap. A gyerekek elmentek az iskolába, vittem volna le a kutyát, és az ajtóban már állt egy alak talpig maszkban, kesztyűben, bukósisakban. Megfogta a torkomat, bevitt a lakásba, és letett a földre, rám tett egy kabátot, és utána két-három perc volt, mire elkábított. Tehát nem is engedte, hogy megfigyeljem. Azt hittem, hogy engem ott meg fognak ölni” – idézte fel az áldozat.

Ízléstelenség

Renner Erika szerint az egész ügyben neki kellett bizonyítania mindent, ez azonban – úgy véli – nem az ő dolga lett volna.

„Igen, az ítélethirdetés előtt hallottam ezt az újabb védői felvetést, hogy akár az is lehet, hogy én frissítő fürdőt akartam venni, és a hüvelyemet kimostam forró kamillával. Ez az egyik olyan ízléstelen dolog volt, amely már szerintem túlment egy határon.”

Erika elmondása szerint olyan szert kapott, amely „elkapcsolja az agykérget az agytörzstől”, ami tudatkiesést okoz, emiatt pedig nem emlékezett arra, hogyan találtak rá és hogyan került kórházba. Az ezt következő időszakban párja segített neki a mindennapokban.

A teljes beszélgetést ide kattintva nézheti meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!