Rengeteg panaszt kaphat a rendőrség
2017. április 17., hétfő 10:21, frissítve: hétfő 11:25
Urbán Imre kerékbilincset kapott a VII. kerületben az autójára, mert tilosban parkolt.
„Ez a tábla így el volt fordulva, így állt gyakorlatilag. Tehát abban az irányban. Élére az útnak. Merőlegesen. Ez egy nagyon vékony, gyenge ava-bilinccsel van felfogatva, a szél már most is megkezdte, hogy elfújja” – idézte fel Urbán.
A férfi fényképekkel is tudja bizonyítani, hogy a táblát nem láthatták más autósok sem. A kerületi közterület-felügyelet szerint ennek ellenére tudnia kellett volna, hogy nem hajthat és parkolhat az adott területre, hiszen korábban már látta a táblát.
Tarlós István korábban a Hír TV Egyenesen műsorában részletezte a köztéri kameráival kapcsolatos aggályait. Szerinte az autósoknak nem kellene kifizetniük a bírságot, ha azokat a térfigyelő kamerák felvételei alapján szabták ki.
„Nem tetszik sem az, hogy ennyire összefoghatatlan és kicsit kaotikus a kerületi közterület-felügyeletek működése, miközben a rendőrség már hosszú évek óta lakosságbarát. Az a véleményem, hogy a közterület-felügyeletek, tisztelet a kivételnek, sem működhetnének úgy, mint a legrosszabb időkre emlékeztető önkéntes rendőrök” – mondta a főpolgármester.
Tarlós István feleségét a Bécsi út–Szépvölgyi út kereszteződésében büntették meg, az a kamera, amely rögzítette a szabálysértést, nem volt jogszerűen felszerelve. Az érintett III. kerület arra hivatkozik, hogy a kihelyezett kamerára maga Tarlós adott engedélyt, de mivel a Fővárosi Önkormányzat ezt nem vette át, ezért nem lépett hatályba. A káoszt fokozza, hogy a városon belül több rendészeti szerv is ellenőrizheti és büntetheti az autósokat, a kerületi közterület-felügyeletek mellett a Fővárosi, Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság dolgozik a kiemelt területeken. A FÖRI szolgálati igazgatóhelyettese azt tanácsolta, hogy akik a közelmúltban kapták meg a bírságot, fellebbezzenek ellene.
„Harminc nap áll rendelkezésre ennek a bírságnak a befizetésére, ők tudnak egy kifogást előterjeszteni a bírságot kiszabó szervezet irányába, és ha egyébként nem fizetik be a bírságot, akkor is azt igyekeznek közölni, hogy ők nem értettek egyet ennek az intézkedésnek a jogszerűségével” – közölte a FÖRI szolgálati igazgatóhelyettese, Hermann Gábor.
Ha valaki már befizette a bírságot, még három hónapon belül panaszt tehet a rendőrségen.