2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Rendesen költött a Rogán alá tartozó hivatal

Hír TV

2018. január 4., csütörtök 15:02, frissítve: csütörtök 22:07

Kiköltekezte magát tavaly a Rogán Antal kabinetminiszter alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal – írja a Magyar Nemzet a közbeszerzési adatbázis alapján.

A lap kiszámolta, hogy a különböző állami intézmények kommunikációjára, nyomdai és pr-költségeire 46,7 milliárd forintot osztottak szét egy a tavalyi évre kiírt, 25 milliárd forintos keretközbeszerzésre hivatkozva. Az osztogatás haszonélvezői az állami tendereken jól ismert Balásy Gyula, Kuna Tibor, valamint Csetényi Csaba érdekkörébe tartoznak.

Az Együtt a Közbeszerzési Hatósághoz fordul a hivatal túlköltése miatt. „Az Együttnek az az álláspontja, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal megsértette a közbeszerzési törvényt azzal, hogy több mint 25 milliárd forintért vettek igénybe szolgáltatásokat, kötöttek szerződéseket. Az Együtt ezért a Közbeszerzési Hatósághoz fordult, hogy állapítsa meg ezt a törvénysértést, illetve forduljon bírósághoz a 25 milliárd feletti szerződések megsemmisítése érdekében” – közölte Pataki Márton, a párt elnökségi tagja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!