2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Rasszista megjegyzéseket tettek a Dobrev Klára ellen tüntető romákra

Rasszista megjegyzések hangzottak el Dobrev Klára komlói kampányútja során – írja a Bama.hu. A Baranya megyei lap tudósítása szerint akkor kezdődött el a konfliktus, amikor a helyi roma önkormányzat vezetője, Orsós Ferenc is megjelent az eseményen, hogy demonstráljanak a DK miniszterelnök-jelöltje ellen.

  • Rasszista megjegyzéseket tettek a Dobrev Klára ellen tüntető romákra

A tizenöt tüntető békésen akarta kifejezni ellenérzéseit Dobrev Klára személyét, és a 2010 előtti baloldali kormányzást illetően, de a rendőrök már a rendezvény helyszínéül szolgáló Városház tér sarkán megállították őket, és csak nagy nehezen, igazoltatást követően engedték tovább Orsós Ferencet és társait.

A roma vezető a Dunántúli Naplónak úgy nyilatkozott: azért jöttek el a fórumra, mert a baloldal becsapta az embereket, és nem akarja, hogy ez még egyszer megtörténjen.

Hozzátette:

– Azt sem szeretném, ha a fiamból hirtelen lány lenne – utalva arra, hogy a baloldal hevesen támadja, hogy a kormánypártok megvédenék a gyerekeket a nemváltó műtétek népszerűsítésétől.

Dobrevnek egyébként a tér másik oldalán is megjelentek ellendrukkerei, akik a DK jelöltjének beszéde alatt gyakran adtak hangot nemtetszésüknek, de az indulatok szerencsére nem szabadultak el komolyabban.

A teljes cikk IDE kattintva elérhető. 

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ: 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!