2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Ráfázhat, aki nem körültekintően vásárol

2017. július 23., vasárnap 22:01, frissítve: hétfő 06:54

Kevesen tartják be a kutyák adásvételéhez kapcsolódó szabályokat, a bizonytalan hátterű tenyésztőket pedig nehéz beazonosítani. A Hír TV-nek nyilatkozó állatorvos szerint sokszor ráfizetés is lehet a vége egy-egy meggondolatlan üzletnek. A szakemberek körültekintést, végső esetben pedig jogi lépéseket javasolnak, ha egy állat rövid időn belül elpusztul a vásárlás után.

Néhány hete, internetes hirdetésben találtak rá a család új kutyájára. Az első fotók tanúsága szerint látszólag egészséges volt, amikor elhozták.

Csakhogy az állat két nappal később beteg lett, és az orvosi kezelés ellenére egy héten belül elpusztult. A család pert fontolgat. Szerintük átverte őket a tenyésztő.

„Anyagilag ilyen százezer forint környékén vagyunk. Tehát maga az orvosi vizsgálat is elég húzós volt, szinte a kutya árával megegyező, és tehát mindenben az volt, hogy ők majd megpróbálják, megoldják, nekik orvosi papírok kellenek, tehát mi támasszuk alá ezeket, hogy a kutya beteg, én ezt mind megtettem, minden alkalommal. Voltam a házánál is, elmentem, megkértem, hogy üljön be velünk az autóba, jöjjön el velünk az állatorvoshoz, és elzárkóztak. Innentől fogva nagyon nehéz, ahogy fölhívom őket, leteszik a telefont” – mondta el Hiller Árpád.

A tulajdonos állítja: a tenyésztővel aláírt szerződés támadható. Különösen akkor, ha a boncolás után bebizonyosodik, hogy a kutyának akár napokig is lappangó, vírusos betegsége volt.

„Hogyha kisméretű a kutya, természetesen egy sima bélgyulladás is el tudja vinni, nem kell parvo vírusnak lennie, mert leesik a cukra, kiszárad, sokkot kap, elpusztul. Hogyha két napon belül már mutatkoztak a tünetei az állatnak, ez jó eséllyel nem az új gazdinál fertőződött meg, különösen, ha aggódós gazdi volt, pénzért vette az állatot, odafigyelt rá, általában azért nem őt szoktuk gyanússá tenni, hogy két nap alatt sikerült neki valamit összeszedni, hanem valószínű, hogy hozta ezt a betegséget” – mondta Répánszky Ádám állatorvos.

Az eladó kutyáknál egyébként jelenleg egyedül a veszettség elleni oltás kötelező.

„Ez alól kivétel nincsen, teljesen mindegy, hogy az állat magánkézben van, tenyésztőnél, szaporítónál vagy éppen menhelyen. Egyéb tekintetben viszont az állat a magyar jogrend szerint egy tárgynak tekinthető, és a tulajdonos átruházását a tárgyakra vonatkozó polgári jog szabályozza, vagyis a két fél között szerződésben kikötött feltételek, ezért fontos, hogy amikor kisállatot veszünk, azt szerződéssel tegyük, és a szerződés terjedjen ki ezekre a garanciákra, illetve feltételekre is” – közölte a Noé Állatotthon Alapítvány sajtóreferense, Schneider Kinga.

Az eladáshoz hivatalosan a chip is kötelező, de az állatorvosok tapasztalatai szerint ezt a szabályt is csak a legritkább esetben tartják be.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!