2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Ráéghet a Liberálisokra a Fidesz-ügynökbélyeg

Hír TV

2018. május 19., szombat 15:28, frissítve: szombat 18:44

Nem álltak ma kamera elé azok a baloldali politikusok, akik aláírták azt a szerződést, amely miatt most újabb belharcok dúlnak a baloldalon. A Liberálisok robbantották pénteken a Párbeszéd-frakciót, miután nem kapták meg az említett dokumentumban ígért állami pénzt. Ez egyébként felvetheti a tiltott párfinanszírozás gyanúját, de nem tudtuk megkérdezni az érintetteket, hogy erről mi az álláspontjuk. A politológus szerint a Liberálisokat azzal vádolhatják, hogy a Fidesz kottájából játszanak.

Felszabadultan nevettek a baloldali ellenzéki pártok vezetői még tavaly decemberben.

 
Karácsony Gergely, Molnár Gyula és Fodor Gábor a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban álltak ki kormányváltás szükségessége mellett 2017. december 22-én
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

Az önfeledt pillanatot a Magyar Nemzet fotósa örökítette meg. A Vörösmarty téri sajtótájékoztatón Molnár Gyula a szocialisták és Fodor Gábor a Liberálisok elnöke mellett Karácsony Gergely akkori miniszterelnök-jelölt vett részt.

Nem sokkal később, február 10-én épp ők hárman írtak alá egy politikai szándéknyilatkozatot.

 

24.hu-hoz eljuttatott dokumentum alapján a szocialisták azóta lemondott elnöke, valamint a Párbeszéd társelnöke vállalta, hogy 2018 és 2022 között tízmilliókat adnak a Liberálisoknak az két párt állami támogatásának terhére. Vagyis jelentős összeget fizettek volna egy olyan mikorpártnak, melyet szinte kimutathatatlan támogatottsága, és sosem indult még önállóan nagyobb választáson. Ráadásul a Liberálisok egy képviselőjét is bejuttatták a parlamentbe: Bősz Anett listáról került az Országgyűlésbe, majd a Párbeszéd frakcióba ült be. Pénteken azonban bejelentette: kilép onnan, így a mesterségesen létrehozott frakció négy fősre csökkent, amivel a házszabály értelmében a megszűnés szélére sodródott.

A Párbeszéd társelnöke a Liberálisok elnökét okolja a kialakult helyzetért. „Most lehet, hogy egy kicsit erősen fogok fogalmazni, de én azt gondolom, hogy Fodor Gábor egy politikai élősködő, aki azért a saját politikai teljesítményéhez képest mindig többet próbált kicsavarni a partnereiből, mint ami indokolt lett volna. Mi a Párbeszéd-frakcióban azt hiszem, hogy erőnkön felül biztosítottuk a forrásokat Bősz Anett részére is. Szerintem ez nem is titok, hogy mi abban állapodtunk meg, és ezt be is tartottuk, hogy a frakció erőforrásainak 25 százalékát felhasználhatja Bősz Anett” – fogalmazott Szabó Tímea az ATV stúdiójában.

A politikai elemző szerint ezek után a liberálisokra rá fog égni a Fidesz-ügynökbélyeg, de abból is gondjuk lehet, hogy nem tartották be a pártfinanszírozási szabályokat. „Ugye a jelenlegi jogi szabályozás értelmében párt jogi személyiségtől, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől nem fogadhat el vagyoni támogatást, tehát ebben az értelemben problematikus pénzügyi szempontból. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen epizód után a későbbiekben nem lehet arra számítani, hogy bármiféle választási együttműködésbe beveszik őket, mert ezzel a mozzanattal, ha tetszik, ha nem, rájuk ég az, hogy ők egy beépített ügynök funkciót látnak el” – mondta a Hír TV-nek Kovács János, az Iránytű Intézet vezető elemzője.

Elérhetetlenek

Szerettük volna megkérdezni a pénzügyi vállalást rögzítő politikai nyilatkozatot aláíró pártvezetőket is, hogy pontosan hogyan tervezték a milliós összeg kifizetését anélkül, hogy tiltott pártfinanszírozást valósítottak volna meg, de médiában rendszeresen szereplő politikusok közül most egyik sem volt elérhető.

Ahhoz, hogy ne szűnjön meg a Párbeszéd frakciója, hétfőig még egy független képviselőnek csatlakozni kellene hozzájuk. Úgy tudjuk: a civilként bejutó Mellár Tamás még mérlegeli, hogy beül-e Párbeszéd frakciójába.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!