2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Quaestor-ügy: tudatosan rossz vádindítványt nyújtottak be?

2016. május 22., vasárnap 15:42, frissítve: hétfő 13:38

Tudatosan rossz vádindítványt nyújtott be az ügyészség a Quaestor-ügyben – állítja Szigetvári Viktor. Az Együtt elnöke a Legfőbb Ügyészség épülete előtt azt mondta: hogy tanúként sem hallgatták meg a botrány valamennyi felelősét. Az ügyészek nem tárták fel a politikai szálakat sem, így nem vizsgálták, hogy a Külügyminisztériumhoz kötődő cég miként tudta tavaly, még a Quaestor csődje előtt, kivenni a befektetését.

Félmunkát végzett az ügyészség a Quaestor-ügyben – állítja az Együtt elnöke. „Tudatosan, Polt Péter érdekéből fakadóan hamis vádat készített elő” – mondta Szigetvári Viktor.

Az ellenzéki politikus szerint az ügyészség azért nyújtott be rossz vádindítványt, hogy tisztára mossák a Quaestor-vezér Tarsoly Csabát. „Ez egy fordított koncepciós per. Az a Fidesz célja – és Polt Péter ügyészsége ezt kiszolgálja –, hogy felmentsék a végén a legsúlyosabb vádlottakat. Próbálják az időt húzni, hiszen Tarsoly Csabát tisztára mosni nem lehet ebben az országban, még a Fidesz államában sem, megpróbálják elejteni ellene a vádakat, és emellett sem a politikai szálat nem nyomozták végig, sem azt az állami-önkormányzati szálat, ahol a Fidesz által foglyul ejtett állami minisztériuma készpénzt, tőkét pumpál a Quaestorba mindenféle álságos megbízásokkal” – fogalmazott Szigetvári Viktor.

Polt Pétert – Szigetvári mellett – az ellenzéki pártok is bírálták: a Quaestor és a jegybanki alapítványok ügyében is elfogultnak tartják. A legfőbb ügyész lánya – sajtóhírek szerint – Tarsoly személyi titkárának élettársa, míg felesége az MNB személyzeti igazgatója. Matolcsy György jegybankelnökhöz hasonlóan, Polt leváltását is követelték, de a kormányfő a parlamentben megvédte őket.

„A stabil, kiszámítható, biztonságos magyar élet egyik felkészült és sikeres szervezete és őre. Nagyra értékelem vezetőjének, Polt Péternek a munkáját is. Az ügyészség és vezetőjének a munkájához a kormány minden támogatást megad. A nemzeti bank elnöke nélkül nem sikerült volna stabilizálni és növekedési pályára állítani a gazdaságot, ezért munkáját nagy tisztelettel köszönöm” – jelentette ki Orbán Viktor.

A Quaestor tavaly márciusban ment csődbe, több mint 200 milliárd forintos kárt okozva a befektetőknek.

„Világszínvonalú, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, egyedülállóan gyors, egyedülállóan hatékony” – hangsúlyozta Ibolya Tibor. Még februárban mondta ezt a vádiratról a fővárosi főügyész, de a bíróság mégsem találta világszínvonalúnak. 30 oldalas listát küldtek az ügyészségnek, hogy május 31-ig javítsák ki a hibákat, másképp megszűnhet a Quaestor-vezér elleni büntetőeljárás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!