2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Pride: Colleen Bell is szivárványszínbe bújt

2016. július 2., szombat 19:50, frissítve: vasárnap 19:01

Atrocitás nélkül ért véget az idén a Budapest Pride. A homoszexuálisok és transzneműek felvonulásán a szervezők szerint több mint tízezren vettek részt. Ellenzéki politikusok, Colleen Bell amerikai és Ilan Mor izraeli nagykövet mellett több multicég is megjelent a rendezvényen, támogatásáról biztosítva a vonulókat. A menet rendőrségi biztosítás mellett, kordonok között haladt, de a korábbi évekkel ellentétben nem jelentek meg ellentüntetők.

Rendbontás nélkül ért véget a 21. Budapest Pride, a szervezők nem sokkal este hét óra után köszöntek el a részvevőktől a Kossuth téren – adta hírül a Hír TV riportere a helyszínről. A rendezvény 18 órakor ért véget hivatalosan, ezt követően még koncert volt hallható. Tízezresre teszik a mai Pride-on részt vevők számát, a nemzet főterére sokan már nem is érkeztek meg a nagy hőség miatt. Atrocitás nem történt, a rendőrség megfelelően biztosította a menetet – kordonok között, tehát csatlakozni nem is lehetett, csak egy-két helyen, amit a szervezők nehezményeztek is.

„Abszolút elégedettek vagyunk, nagyon örülünk, hogy eljöttünk a Kossuth térre, és színpadot tudtunk állítani. Három erős beszéd is elhangzott, és reméljük, hogy találkozunk jövőre is ugyanezzel a tömeggel, és reméljük, hogy fog addig változás történni az országban” – közölte Hollӓnder Dániel, a Budapest Pride sajtószóvivője.

Délután öt óra után néhány perccel érkezett meg a menet a Kossuth térre, számolt be munkatársunk a helyszínről. Több parlamenti párt képviselője is részt vett a vonuláson: látható volt a DK, a PM, az Együtt táblái, politikusok közül Szigetvári Viktor mellett Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke is megjelent. A Budapesten jelen lévő 81 külképviselet közül 31 támogatja az idei Pride-ot, hattal több, mint az elmúlt évben. A fő támogatók között van az Egyesült Államok nagykövetsége, Colleen Bell személyesen is – szivárványszínű ruhában – kísérte egy darabon a menetet, ahogy Ilan Mor, Izrael nagykövete is – ők azonban a Kossuth térre már nem érkeztek meg. Atrocitás nem érte a menetet, tette hozzá a Hír TV riportere. A KDNP ifjúsági szervezete közleményben fejezte ki sajnálatát, hogy az EU értéksemleges, mind többször alkalmazza egyes nemzetállamok ellen a kettős mércét, viszont nem emeli fel hangját az alapvető európai értékek mellett, mint a család, az emberi méltóság és a szólásszabadság. Azt írták, kifejezetten sajnálják, hogy más témákban, mint család és életvédelem, közel-keleti keresztényüldözés kevésbé aktívak a diplomáciai testületek.

Az Andrássy úton gyülekeztek a 21. Budapest Pride részvevői, akik innen a Parlament elé, a Kossuth térre vonulnak – számolt be munkatársunk 15 órakor. A felvonulás idei mottója: „velünk teljes”, amivel a szervezők azt akarták üzenni, hogy nem akarnak félni attól, hogy kirúgják őket a munkahelyükről, kitagadják őket a családjukból, megverik őket az utcán vagy megalázzák az orvosnál. A tömegben megjelent Szigetvári Viktor, az Együtt politikusa – a pártnak saját kamionja is van; de láthatók voltak DK-s transzparensek is. A korábbi felvonulásokon feltűnő kereszténységet, illetve magyar történelmet sértő jelképekkel, szimbólumokkal a Hír TV munkatársa egyelőre nem találkozott. Rendbontás délután fél négyig nem történt.

A szervezők a tavalyi 20 ezer embernél több résztvevőre számítottak. A politikusoktól pedig azt kérték, hogy pártállásra való tekintet nélkül küzdjenek a homofóbia ellen.

A BKK korábban arra kérte az autósokat, hogy délután 15 órától használják inkább a közösségi közlekedést, lehetőség szerint a kötött pályás járatokat: a 2-es, a 3-as és a 4-es metrót.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!