2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

Pozitívan hat a gazdaságra a digitalizáció

A digitalizáció a fenntartható növekedés egyik legfontosabb hajtóereje, jelentős versenyképességi tényező - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a Modern gyárak éjszakája programsorozat megnyitóján.

  • Pozitívan hat a gazdaságra a digitalizáció

Palkovics László szerint a digitalizáció a gazdaságban egyértelműen pozitív hatást gyakorol a vállalkozások eredményességére. Felmérések szerint az IT-fejlesztésekbe fektetett minden forint háromszoros üzleti eredménynövekedést hoz az adott vállalkozásnál két éven belül. A miniszter elmondta, a kormány kiemelten kezeli a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját, a cégek törekvéseit több mint 100 milliárd forint támogatással segíti.

Palkovics László elmondása szerint a hazai és a nemzetközi nagyvállalatok többsége már beépítette stratégiájába és alkalmazza az ipar 4.0 modern termelési megoldásokat, azonban a velük üzleti kapcsolatban álló kis- és középvállalkozásoknál szemléletmód változtatásra van még szükség.

A Modern gyárak éjszakája program is felhívja a figyelmet a legkorszerűbb megoldásokra, a digitalizációra, a robotizációra és az automatizációra, és egyben bemutatja a korszerű munkahelyeket nemcsak a vállalkozásoknak, hanem a pályaválasztás előtt álló fiataloknak is - mondta.

Palkovics László szólt arról, hogy a Magyarországon a működő vállalkozások 97 százaléka hazai tulajdonú, a munkavállalók háromnegyedét ezek foglalkoztatják. Gazdasági súlyuk megközelítően akkora, mint a 3 százalékot képviselő külföldi tulajdonú cégeké, ezért is fontos a hazai kis- és középvállalkozások figyelmét ráirányítani az ipar 4.0 megoldásokra.

Kijelentette, ahhoz, hogy megerősödjenek a hazai vállalkozások, tovább emelkedhessenek a magyar bérek és a termelékenység, a hozzáadott érték növelésére van szükség, ezt támogatják a modern megoldások.

A Modern gyárak éjszakája programban november 16-án, 16 és 22 óra között országszerte 36 gyárban nézhetik meg a regisztrált érdeklődők a korszerű technológiával dolgozó munkahelyeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!