2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Plakáttörvény: „A Holdról is térjenek vissza az ellenzékiek”

,

2017. június 17., szombat 17:44, frissítve: szombat 18:26

Akár már jövő pénteken újratárgyalhatja az Országgyűlés a plakáttörvényt. A kormánypártok kezdeményezése az ellenzéki összefogáson bukott el, alig 1 szavazat híján. Közben megjelent a Velencei Bizottság összegző véleménye az államfő által pénteken aláírt, a külföldi támogatású civil szervezeteket megbélyegző törvényről. Bár van olyan szervezet, amely a regisztráció bojkottjával tiltakozik, a közpénzek átláthatóságáért küzdő Transparency azt ígérte: minden paragrafust betartanak majd.

Hiába tiltakoztak több ezren, a kormánytöbbség átvitte a parlamenten a civiltörvényt, majd a köztársasági elnök alá is írta azt – a Velencei Bizottság végleges véleménye előtt. Utóbbit péntek este tették közzé. Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete szerint a jogszabály csak részben felel meg ajánlásaiknak. Azt elismerik ugyan, hogy a civil szervezetek átláthatóságának biztosítása, a jogosulatlan külpolitikai befolyás megakadályozása jogszerű, de emlékeztetnek arra is, hogy törvényes cél érdekében sem lehet egyeseket megbélyegezni, vagy tevékenységüket korlátozni.

„Egyértelmű és teljesen világos alkotmányos problémák vannak a javaslattal, és elfogadhatatlan Áder Jánosnak az a megjegyzése, amely szerint ez nem a működését érinti a civil szervezeteknek, hanem kizárólag egy adminisztratív tehernövekedést jelent” – reagált Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) már a végszavazás után polgári engedetlenséget hirdetett. Közölték, az átláthatóság minden követelményének eleget tesznek, de nem regisztrálnak mint külföldről támogatott civil szervezet. A Transparency International viszont minden paragrafust betart majd, jogi igazgatójuk azzal érvel: csak így maradhatnak hitelesek.

„Számunkra a dilemma az volt, hogyha egyszer a Transparency International Magyarország a kormány intézményeit, az állami vállalatokat, a magángazdasági szereplőket és úgy általában mindent és mindenkit a törvények, a szabályok tiszteletére, a szabályos működésre, a szabályoknak való megfelelésre buzdít, ösztönöz, vagy éppen felszólít, akkor nem tudunk hitelesek maradni a saját mércénkkel mérve, amennyiben egy ránk nézve kellemetlen szabályról azt mondjuk, hogy na azt mi meg nem fogjuk alkalmazni” – nyilatkozta Ligeti Miklós.

Rendkívüli ülésen próbálják kijavítani a fiaskót

A civil törvénnyel ellentétben, a részben kétharmados többséghez kötött plakáttörvény viszont elbukott a parlamentben. A szavazásra az ellenzék összezárt, így kevésnek bizonyult a Fidesz–KDNP 131 szavazata – pedig ezúttal még Orbán Viktor sem maradt távol. A törvény elfogadott részeit a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek, a fiaskót várhatóan jövő pénteken, rendkívüli ülésen próbálják meg kijavítani a kormánypártok.

„Az, hogy a parlamenti ülés mikor lesz, az hétfőn derülhet ki, hétfő délután lesz házbizottsági ülés. A sajtóban megjelent már arra vonatkozó hír, hogy esetleg jövő pénteken lesz, ezt nem zárom ki, észszerű megtartani az ülést minél hamarabb” – nyilatkozta a Fidesz frakciószóvivője.

A Jobbik felszólítja a pártokat: újra legyen teljes az ellenzék egysége. „Mi azt kérjük minden egyes ellenzéki képviselőtől, hogy akár a Holdról is térjenek vissza, a jobbikosok természetesen ezt fogják tenni. [...] Bármilyen, akár bel-, akár külföldi nyaralásról térjenek vissza az ellenzéki képviselők, legyenek jelen, hogy biztosítani tudjuk, hogy ismételten ne legyen meg a Fidesznek a kétharmada” – mondta Kepli Lajos. A jobbikos képviselő szerint látszik, nagyon fáj a kormánypártnak, hogy nem tudták keresztülvinni a plakáttörvényt, és így „kizárólag a Fidesz és a kormány mondhassa meg, ki és hol és hogyan helyezhessen el politikai plakátokat.”

A Jobbik mellett már az LMP is jelezte: az első szavazáshoz hasonló frakciófegyelmet várnak el majd képviselőiktől a megismételt szavazáson. A szocialisták saját törvényjavaslattal készülnek, azt közölték: amint kiderül, hogy mikor lesz a lex csicska néven ismertté vált jogszabály miatti rendkívüli parlamenti ülés, ötpárti egyeztetést kezdeményeznek a javaslataikról.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!