2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Elkapták a törvényszékről fegyverrel megszökő rabot

Rövid idő alatt utolérték, majd meglőtték azt a férfit, aki túszejtés után kocsival menekült el saját tárgyalásáról. A férfi a Fővárosi Törvényszékről úgy szökött meg, hogy az egyik biztonsági felügyelő fegyverét elvette. A terrorelhárítók akkor érték utol, amikor kocsit akart cserélni, de a megállított autó sofőrje földre vitte. A belső vizsgálat szerint a törvényszéki őr nem hibázott amikor a bíróságon levették róla a bilincset.

  • Elkapták a törvényszékről fegyverrel megszökő rabot

A Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületéből, az ítélethirdetés után szökött meg a 35 éves Sz. Károly. Az elítélt garázdaság és rongálás miatt 1 év 1 hónap börtönbüntetést kapott, de a korábban elkövetett erőszakos bűncselekményei miatt már jogerős büntetését töltötte. Bilincselés közben megütötte a biztonsági felügyelőt és elvette annak fegyverét.

„Ítélethirdetést követően a büntetés-végrehajtási őrrel kezdett el dulakodni és tőle vette el a fegyverét. Majd ezt követően lábbilinccsel a lábán kimenekült a tárgyalóteremből kitört és túszul ejtette a törvényszék biztonsági őrét. Időközben a tanács tagjai riasztották a biztonsági őröket a pánik gombbal. A túszul ejtett biztonsági őr fejéhez tartotta a a pisztolyt és lementek együtt a főbejárathoz, majd elhagyták az épületet” – mondta Tóth Gyula, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese.

A lábán már megbilincselt férfi az őrt túszként az épület elé vitte, majd nem messze egy terepjáró 63 éves sofőrjét fegyverrel arra kényszerítette, hogy segítse menekülését.

A rendőrség a szökés miatt elrendelte a főváros rendőri zárását és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a Budapest XIV. kerülte Hungária körúton figyeltek fel a terepjáróra, látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez. Ezt követően egy alkalommal egy rendőr több lövést is leadott a menekülő autó és annak utasai irányába.

A szökött rab a XV. kerületben a terepjáróból kiszállva egy másik autóval menekült volna tovább. Az autóban egy testvérpár utazott, őket is fegyverrel kényszerítette volna a kocsi átadására, de a testvérpár férfi tagja ellenállt és dulakodni kezdett Sz. Károllyal. Hogy itt pontosan mi történt arra a férfi nem emlékszik pontosan.

„Utána nem tudom mi volt, összefolyik az egész megmondom őszintén” – mondta.

A férfi a sikertelen autószerzés után gyalog, lábbilinccsel menekült tovább, de a rendőrök ekkor már körbevették a területet. A szökött elítélt ekkor még több lövést is leadott, a rendőrök célzott lövései után azonban összeesett.

„A férfit Budapesten a XV. kerületben a Szentmihályi utca kereszteződésében elfogták, elfogása előtt a rendőrök több célzott lövést adtak le. A mentők életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították” – közölte Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

A meglőtt túszejtőt a terrorelhárítók orvosai látták el.

„A Terrorelhárítási Központ speciális orvosi egysége kezdte meg az ellátást, a kiérkező rohamkocsi személyzetével együtt stabilizálták a férfi állapotát, aki súlyos sérüléseket szenvedett, ezután szállította a rohamkocsink a traumatológiai osztályra” – közölte Győrfi Pál, mentőszóvivő.

A Hír TV információi szerint az üldözés során nem sérült meg a terepjárójában túszul ejtett férfi, valamint más civil és rendőr sem.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!