2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Pirruszi győzelmet arattak a gój motorosok Szanyi ellen

2017. február 15., szerda 20:38, frissítve: szerda 21:35

Pirruszi győzelmet arattak a gój motorosok a Szanyi Tibor elleni személyiségi jogi perben.

A szocialista EP-képviselőnek 100 ezer forintot kell fizetnie, míg Mészáros Imrééknek a 125 ezer forintos perköltséget kell megtéríteniük. A gój motorosokat 2014 őszén látta vendégül Brüsszelben Szanyi Tibor, miután elvesztett egy fogadást velük szemben. Később kiderült, hogy a vendéglátást nem ő állta, hanem azt az Európai Parlament fizette. Az ügy kirobbanása után Szanyi Tibor becsmérlően nyilatkozott az egyesületről egy hírportálon, a bíróság szerint viszont a politikus csak a véleményét fogalmazta meg, míg az egyesület közszereplőnek számít, amelynek el kell viselnie a kritikát.

„A véleménynyilvánítás szabadsága a közélet eseményeivel kapcsolatosan éppen azt szolgálja, hogy megismerhetők legyenek bizonyos tények, a már megismert tények megtárgyalhatók legyenek, és ezek mentén a köz számára megfelelő információk megszerzése érdekében pedig közbeszéd alakuljon ki ezekről. Jelen esetben is ez történt a felperesi egyesület tevékenysége alapján fejtette ki az alperes a véleményét, és ez a vélemény képezi az oltalom tárgyát, nem pedig a valós tartalma annak, tehát a véleménynyilvánítás élvezi az alkotmányos védelmet” – így Kisbán Tamás, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!