2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Piknik és brüsszelezés – ez történt március 15-én

2017. március 15., szerda 18:46, frissítve: szerda 19:20

Reggel kilenc órakor kezdődött a hivatalos megemlékezés a nemzeti lobogó Kossuth téri felvonásával. Ezután a Nemzeti Múzeumnál folytatódtak délelőtt az állami ünnepségek, ahol a miniszterelnök mellett a főpolgármester is beszédet mondott.

Folyamatos füttyszó mellett brüsszelezett Orbán Viktor a nemzeti ünnepen. A március 15-i állami ünnepség részeként a Múzeum körútnál mondott beszédet a miniszterelnök, amelyben arról szólt, hogy a nemzetközi pénztőkének és Brüsszelnek sem a magyarok múltja, sem a jövője nem számít. A tömeg egy része az Együtt felhívására fütyüléssel és bekiabálásokkal zavarta a miniszterelnököt.

  • Az ellenzéki kis párt akkor bonyodalmakba ütközött, a mai akciója is veszélyben volt egészen szerda reggelig, amikor is a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kimondta: mégis kifütyülhetik Orbánt Juhászék. A párt képviselői és aktivistái végül simán átjutottak a kordonokon.
  • A Fidesz szerint Juhászék hazudtak, ezért juthattak be a Nemzeti Múzeum előtti területre.

A főpolgármester ugyanitt azt mondta, ahogyan a magyar történelemben már korábban, úgy most is le kell győzni azokat, akik nem a magyar érdekeket tartják szem előtt.

„Nincs se szabadság, se egyenlőség, se testvériség”

Az MSZP újságírókat díjazott, a Demokratikus Koalíció és az LMP pedig a márciusi ifjak törzshelyén, a Pilvax kávéháznál emlékezett a ’48-as forradalom kitörésére. Az ellenzéki pártok szerint a 169 évvel ezelőtt megfogalmazott 12 pont közül több még ma is aktuális.

Vona: Orbán fordított Kádárként működik

A Petőfi-szobornál ünnepelte március 15-ét a Jobbik. Vona Gábor beszédében kiemelte, hogy 1848–49 azért volt sikeres, mert a néplélek és a nemzettudat egybeforrt. A pártelnök párhuzamot vont az Orbán-kormány és a Kádár-rendszer között is.

Majtényi is felszólalt

Több ezren vonultak az Operától az Alkotmány utcáig az „Új köztársaságért” elnevezésű ellenzéki demonstráción. A tüntetést Majtényi László, a baloldal közös köztársaságielnök-jelöltje hirdette meg. Az Eötvös Károly Intézet elnöke szerint létezik párhuzam a forradalom időszaka és a jelen között, hiszen 169 éve is csak kevesen gondolták azt, hogy egyik pillanatról a másikra egységbe forrnak az emberek.

Aktuálpolitizálás helyett piknikkel ünnepelt a Momentum

A Momentum a Városligetben piknikkel ünnepelte március 15-ét. Estig gyerek-, sport- és irodalmi programokra, beszélgetésekre várta az érdeklődőket.

Lengyel–magyar két jó barát

Lengyel vendégekkel emlékezett a szabadságharc kitörésére a Civil Összefogás Fórum. Az eseményen ott volt a lengyel Gazeta Polska politikai lap főszerkesztője, aki a Hír TV-nek úgy nyilatkozott: Lengyelországban sokan nem örültek, amikor Orbán Viktor megszavazta Donald Tusk újabb elnöki ciklusát az Európai Tanács élén, de a politikai döntések nem befolyásolják a sok évszázados lengyel–magyar barátságot.

Intézkedés

A rendőrök hat esetben intézkedtek Budapest belvárosában az állami rendezvény helyszínén, illetve közelében. Ezt a Hír TV tudósítói is megerősítették. Riportereink is több helyszínről arról számoltak be, hogy mind civileket, mind a sajtó munkatársait érte kisebb-nagyobb atrocitás, amelyet a rendőrség profin kezelt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!