2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Pénzügyminisztérium: megjelent az adókönnyítésekről szóló törvény

A koronavírus-járvány ellenére a gazdaságvédelmi intézkedések keretében a kormány adó- és adminisztrációcsökkentő politikája folytatódik. A Magyar Közlönyben kedden megjelent törvény az adókönnyítések mellett a versenyképesség növelését, a gazdaság újraindítását és a visszaélések visszaszorítását is biztosítja, ezzel hozzájárul a magyar vállalkozások terheinek további csökkentéséhez és a munkahelyek védelméhez - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel szerdára virradó éjszaka.

  • Pénzügyminisztérium: megjelent az adókönnyítésekről szóló törvény

A szaktárca közleménye szerint a feltöltési kötelezettség, amely a vállalkozások legbonyolultabb és egyben az év végén jelentős anyagi megterhelést is jelentő adminisztrációs kötelezettsége, megszűnik. Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig a helyi iparűzési adóban is megszűnik a feltöltés. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal.

A vállalkozók ezentúl további adóügyi könnyítéssel is számolhatnak. Így például az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják. E mellett mintegy 150 ezer vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációs tehercsökkentést az, hogy jövőre az ekáerben (elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerben) már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata versenyképességének megőrzése érdekében változik a szabályozás, amely a katások jelentős többségét, több mint 300 ezer vállalkozást egyáltalán nem érint. Az adó egyszerűsége továbbra is megmarad, és ez még azokra a katásokra is igaz, akiket érintenek a változások, hiszen ők is mentesülnek mindenféle adminisztrációs tehertől, mert azt a kifizetőknek kell teljesíteni. Az ágazati szereplők kérésére - a munkavállalók és a jogkövető vállalkozások érdekében - volt szükség a módosításra. 2021. január 1-től három lényeges változás segít a visszaélések kiszűrését.

Egyrészt negyven százalékos adót fizet a megrendelő, ha a katás vállalkozó üzletfelétől hárommillió forintnál nagyobb összegű számlát fogad be egy évben, az adókötelezettség a hárommillió forintot meghaladó összegű bevétel részre vonatkozik. Másrészt a módosítások érintik a katás vállalkozókat is magukban foglaló cégcsoportokat; 40 százalékos adót kell fizetni, ha a tulajdonosok általános szabályok szerint adózó vállalkozásaikból katás vállalkozásaiknak teljesítenek kifizetéseket. Így a cégcsoportok már nem tudják a kata szabályait kijátszva minimális közteherrel kivenni a pénzt a cégből. Lényegében ugyanez, illetve a kata alkalmazásából származó adóelőny többszöröződésének kizárása indokolja a harmadik lényeges változtatást is, amely szerint egy magánszemély csak egy vállalkozási formában lehet kisadózó. Az adóhivatal a bejelentéskor vizsgálni is fogja, hogy a nyilvántartásában szerepel-e már kisadózóként a vállalkozó, és ha igen, az új bejelentést visszautasítja - ismerteti a közlemény.

Az Európai Unióban a magyar szabályok kérik el az egyik legkisebb összeget azért, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez, de az nem fair, hogy a fizető tagok finanszírozzák a nem fizetők ellátásait is. Ezért fogadta el tavaly az Országgyűlés az új, igazságosabb társadalombiztosítási szabályokat. A Magyar Közlönyben megjelent törvény a társadalombiztosítási-szabályrendszer finomhangolásának keretében számos egyszerűsítést és könnyítést hozott. Ennek nyomán a korábbi három helyett hat hónapjuk lesz a késedelembe esőknek a hiányzó összegek rendezésére. Másrészt senki nem eshet ki az ellátásra jogosultak köréből csak azért, mert nincs érvényes belföldi lakcíme. A harmadik fontos változás, hogy az állam adómentességgel támogatja, ha más (például az előző munkáltató vagy az önkormányzat) megfizeti az érintett helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Végül az adóhivatalnak újabb szempont alapján is vizsgálnia kell a magánszemély méltányossági kérelmét, és ha a hatóság szerint fennállhat a szociális rászorultság, akkor erről tájékoztatnia kell a járási hivatalt. A szociálisan rászorulóknak a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást, éppen úgy, mint a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak.

A magyar családokat és az egész lakosság egészségét védi az, hogy ahol van online pénztárgép, ott 2021-től elektronikusan is lehet fizetni. Az intézkedés a mintegy 60 ezer vállalkozásnak sem jelentene plusz terhet, hisz a kötelezettségnek nemcsak POS terminállal, hanem az azonnali utalás biztosításával is eleget tehet - közölte a PM.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!