2024. 12. 03. Kedd Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

PDSZ: Több ezer diákot hoztak lehetetlen helyzetbe

2017. március 3., péntek 18:41, frissítve: péntek 20:16

Lehetetlen helyzetbe hozta az oktatási kormányzat azokat a diákokat, akik szakgimnáziumban fognak idén érettségizni – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Mendrey László arra emlékeztetett, hogy négy hónappal a vizsga előtt derült ki, hogy pontosan mit fognak számon kérni a szakképzésben tanulóktól az ötödik érettségi tárgyból. A PDSZ elnöke azt is sérelmezi, hogy a kormány az érdekvédők bevonása nélkül, titokban dolgozik a Nemzeti alaptanterv átalakításán.

„Ez most derült ki hat hete, nyolc hete, 2016. december 28-án. Lehetetlen helyzetbe hozták mind a diákokat, mind a felkészítő pedagógusokat, mind a szülőket, mind az iskolát. Lehetetlen helyzetbe hoztak több ezer, sok ezer gyereket, akik most érettségiznek a most már szakgimnáziumokban” – fejtette ki Mendrey László.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!