2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Paksi milliárdok ömlöttek a kormánypárti sajtóhoz

2017. május 19., péntek 15:36, frissítve: péntek 16:51

Több százmillió forint került kormányközeli médiumokhoz a Paksi Atomerőmű–Zrt.-től – jelentette be az LMP sajtótájékoztatón.

A párt adatigénylést nyújtott be az állami céghez, az erre adott válaszból derült ki, hogy Habony Árpád érdekeltségeihez 150 millió forint, a szintén kormánypárti Magyar Időkhöz pedig 109 millió forint vándorolt. Andy Vajna rádiója és tévéje összesen 102 millió forintot kapott.

„Igazából ez a történet duplán nyerő Orbán Viktornak és barátainak. Egyrészt azért, mert a saját oligarcháit béleli ki, másrészt azért, mert a sajtónak azt a részét, amelyik nem propagandát csinál, ki tudja nyírni vele. Egy ilyen helyzetben mi továbbra is kiállunk azért, hogy a legfontosabb feladataink egyike az lenne, hogy ha monopolhelyzetben van egy állami cég, akkor ne költsön reklámra egy fillért se ebben az országban. Ez ugyanis semmi másról nem szól, mint lopásról, és mi ezt haladéktalanul meg akarjuk állítani” – nyilatkozta Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!