2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Ötmilliárdos külföldi vagyona lehet Vizoviczkinak + Videó

A Blikk információi szerint külföldre vezetnek a rendőri korrupciós botrány szálai. A lap úgy tudja, Vizoviczki Lászlónak több offshore-gyanús cégben is érdekeltsége van.

A nyomozók becslése szerint a vállalkozó külföldön elhelyezett vagyona elérheti az 5 milliárd forintot is. A rendőrök a férfi elfogásakor tartott házkutatás során egyébként csaknem 400 millió forintot találtak. A lap szerint ennyi pénz folyt be egy-egy hétvégén a vállalkozó érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyekről. Vizoviczki könyveléséből ennek ellenére az derült ki, hogy a telt házzal üzemelő vállalkozásai épp csak nem veszteségesek.

Egy hónapig biztosan előzetesben marad Vizoviczki László és a vesztegetési ügyben érintett főrendőrök. A Magyar Nemzet úgy tudja: a Fővárosi Törvényszék elutasította a gyanúsítottak fellebbezését, és továbbra is indokoltnak tarja a vállalkozóval és beosztottjával, valamint az egykori rendőrökkel szembeni kényszerintézkedés fenntartását.

„Vizoviczki úr elfelejtett adót fizetni, ennek leplezésére pedig rendőröket korrumpált” – mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában a rendőrségi korrupciós botrányról Pintér Sándor. A belügyminiszter hozzátette: „Két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek szellemében jártunk el most is.” Pintér azt az információt nem erősítette meg, hogy akár több száz rendőr is érintettje lehet az ügynek, fogalmazása szerint titkosszolgálati eszközökkel kezdték meg a szervezett bűnözés felszámolását.

Kilenc éve nyomoztak hiába Vizoviczki László után – nyilatkozta a HVG internetes oldalának Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetője. Azóta ugyanis egy szakszolgálatok közötti megállapodás alapján a vállalkozó és köre ügyeinek felderítése a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatásköre volt. A szolgálat titkos nyomozása azután indult el, hogy a vállalkozó és a környezetébe tartozó emberek befolyásos rendőri kapcsolataikkal kérkedtek. Azt állították, hogy mindenki a zsebükben van. A Központi Nyomozó Főügyészségnek a nemzetvédelmi szolgálat azután adta át a nyomozást, hogy nyílt szakaszába jutott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!