2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Őszre teszik a lex Heineken elfogadását

2017. március 22., szerda 13:24, frissítve: szerda 15:55

Várhatóan csak több hónapos egyeztetés és vita után, az őszi ülésszakban fogadhatják el a lex Heineken néven ismert törvényjavaslatot – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvégi Balázs azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az új, szigorúbb törvényt egyértelműen a Heineken és a Csíki Sör közötti romániai konfliktus tette szükségessé. „Ez egy olyan ügy, amelynek több vetülete van. Nyilván felmerül az az eljárás, amelyben az erdélyi Csíki Sörgyárral szemben a Heineken agresszív módon lép fel, és el akarja lehetetleníteni a céget. Ez egy elég hosszú ügy, amelynek sok szempontjáról lehetne beszélni, vagy lehet is beszélni, ha szükséges. A másik ügy meg a védjegyében szereplő önkényuralmi jelkép” – jegyezte meg a nagyobbik kormányzó párt kommunikációs igazgatója.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!