2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Összefog Szeged és Hódmezővásárhely

Hír TV

2018. február 27., kedd 20:11

Folytatódik a Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamosvasút fejlesztése, de meg kell állapodni, hogyan szolgálja majd a beruházás az embereket – mondta Botka László a Márki-Zay Péterrel folytatott egyeztetést követően. A szegedi polgármester bejelentette: a két város napi szintűre emeli a kapcsolatát, és közösen indulnak a pályázatokon. Márki-Zay Péter az április 8-i választások kapcsán hangsúlyozta: koordinált indulással legyőzhető a Fidesz.

Európai uniós zászlót és Bibó István egyik kötetét ajándékozta Márki-Zay Péternek, Hódmezővásárhely független polgármesterének Botka László. A két városvezető szoros együttműködésben állapodott meg, és folytatják a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train beruházást.

A többéves előkészítésben még nem igazából jutottunk el odáig, hogy meg tudjunk állapodni, hogy ez a fejlesztés hogyan fogja a mindennapokban tényleg ezt a beruházás használó több ezer ember érdekeit szolgálni. Számunkra Szegeden különlegesen fontos, és a két város szövetségét ez is csak megalapozza és erősíti az a több ezer hódmezővásárhelyi polgár, aki napi szinten jön Szegedre – mondta Botka László, Szeged polgármestere.

A koordinált jelöltállításban bízik Márki-Zay Péter. Úgy fogalmazott: ha az ellenzék együtt lép fel a korrupció és megfélemlítés ellen, olyan szavazók is lelkesen járulnak majd az urnákhoz, akik nem találnak számukra kedves pártot a mai ellenzéki választékban.

Amennyiben az ellenzék összefog és 106 körzetben koordinálja a stratégiáját, minden hozzám hasonlóan jobboldali elkötelezett keresztény és konzervatív embert szeretnék ezennel megnyugtatni, hogy azért lehet odaadni ezeknek a külön-külön talán erőtlen pártoknak az ország sorsát, mert egy olyan ügyvivő kormányt tudnak megválasztani és egy olyan rendszert tudnak kialakítani, amit később nem lehet úgy eltéríteni, mint egy repülőgépet, mint ahogy Orbán Viktor eltérítette ezt a demokráciát, és magánhűbérbirtokává tette ezt az országot – hangoztatta Hódmezővásárhely polgármestere.

A polgármesterek találkozóján elhangzott: Botka László a kampányt követően is segíti Márki-Zay Pétert abban, hogy a fideszes közgyűlési többség mellett is sikeres lehessen.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!