2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„Ősbűn a kórházak túlköltekezése”

A kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne, egyes intézményekben pedig egyszerűen törvénytelenül könyvelnek, mégpedig notórius módon – mondta el Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Idők pénteki számában megjelent interjújában.

  • „Ősbűn a kórházak túlköltekezése”

Domokos László ősbűnnek nevezte a kórházak túlköltekezését. Mint elmondta, idén is számos kórháznál és társaságként működő rendelőintézetnél végeztek ellenőrzést, és a tapasztalatok a legtöbb esetben „egész egyszerűen lesújtóak voltak”.

A szabálytalanságok között példaként említette, hogy több intézményben hiányzik a leltár, de súlyos gondokra bukkantak a különféle eszközök beszerzésénél is. Aggodalomra ad okot, hogy bizonyos egészségügyi intézményekben nem alakították ki azokat a módszereket, amelyekkel a korrupciós helyzetek elkerülhetők - mondta a számvevőszék elnöke.

Domokos László közölte, ma nagyjából negyven kórház lépi túl rendszeresen az anyagi lehetőségeit, de a könyvelési és gazdálkodási szabálytalanságok miatt az ÁSZ sem tudja megmondani, hogy pontosan mi húzódik a háttérben.

Szerinte két fő ok jöhet szóba: vagy az, hogy az ellátandó feladatokhoz képest kevés a pénz, vagy az, hogy a kórház vezetői rosszul gazdálkodnak. Akkor lehetne tiszta képet kapni, ha minden egyes egészségügyi intézményben betartanák a számviteli, a közbeszerzési és antikorrupciós szabályokat, a csalásmentes működést biztosító előírásokat – mutatott rá az ÁSZ elnöke megjegyezve, hogy ez egyébként nem pénzkérdés.

Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetét értékelve úgy fogalmazott: a mostani minden idők legjobb állapota. Olyan időszakot élünk, amikor nem az a kérdés, hogy honnan lesz pénzünk, hanem az, mire költsük el a rendelkezésünkre álló összegeket.

Ugyanakkor Domokos László hangsúlyozta: ez az állapot nem valamiféle mindenkinek kijáró helyzet. Sokkal inkább arról van szó, hogy az elmúlt évek gazdasági lépései helyesek voltak, eredményt hoztak például az adóváltozások, de sikeres volt a foglalkoztatási és bérpolitika is – mondta az ÁSZ elnöke, hozzátéve, hogy azt azonban nem tévesztheti szem elől a kormányzat, hogy a kedvező helyzet gyorsan megváltozhat, vagyis fel kell készülni a legkülönfélébb veszélyforrásokra.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!