2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Orosházi általános iskolában fertőtlenít a honvédség honvédség

Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.

  • Orosházi általános iskolában fertőtlenít a honvédség honvédség

Kállai Ernő, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka elmondta, hogy magas alkoholtartalmú szerrel végzi két raj, összesen hat katona az áramtalanított iskola fertőtlenítését. A körülbelül 3 és fél órás munka során a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.

Kifejtette, közel 60 intézmény fertőtlenítése zajlik, ebből ezredük öt helyszínen dolgozik. Pénteken egy kiskunfélegyházi iskolában fertőtlenítettek, a jövő hét elején folytatják a munkát két szegedi és egy hódmezővásárhelyi intézményben.

Orosz László iskolaigazgató az MTI-nek elmondta, a fertőzött tanuló osztályában csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el. Az intézményben a tanév kezdete óta több diáknál és kilenc pedagógusnál mutatták ki a fertőzést, emiatt a felső tagozaton volt már néhány napos digitális munkarend, egy alsós osztálynál pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el - közölte.

Hozzátette, a felső tagozatos tanulónál a tünetek jelentkezése után a háziorvosa rendelte el a tesztet. A honvédség segítségét az intézmény fertőtlenítésében a fenntartó Békéscsabai Tankerülettel egyeztetve kérték - mondta.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!