2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Origo: Üllőn is csalhatott az ellenzék

Józsefváros és Erzsébetváros után Üllőn is csalhatott az ellenzék: egy olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy a Pest megyei településen az egyik egyesületi színben induló ellenzéki jelölt azzal dicsekedett közösségi oldalán, hogy lefotózta az eddig összegyűjtött ajánlóíveket. Mivel a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé az ajánlások másolását, és így az azon szereplő adatok rögzítését sem, erős a gyanú, hogy Üllőn sem játszanak tiszta eszközökkel a kormányellenes erők – írta az Origo.

  • Origo: Üllőn is csalhatott az ellenzék

Augusztus közepén jelentette be Nagyné Prém Szilvia, az Üllő Te Vagy nevű egyesület képviselője a szervezet képviselőjelöltjeinek társaságában, hogy Üllőn is megszületett az „első ellenzéki összefogás”.

„Nagy nap ez a mai, ugyanis a pártok és azok képviselői egy civil szervezet mellé tették le a voksokat” – büszkélkedett a remegő hangú Nagyné Prém, aki nagyjából úgy izgult a kamerák előtt, mint egy negyedik osztályos feleletkor. Most kiderült, valóban van oka az idegeskedésre, hiszen a napokban választási csalás gyanúja merült fel civil szervezetével kapcsolatban.

Történt, hogy a politikus pénteken közzétett közösségi oldalán egy fényképet, amelyen Fricsovszky-Tóth Péter képviselőjelölt-társával egy kávé mellett várják az ajánlásgyűjtés eredményét. Utóbbi a következőképpen kommentelte a várakozó helyzetet a bejegyzés alatti hozzászólásában:

nem lehet gond az ajánlásokkal (szerk.). De azért minden egyes ívet lefotóztunk mielőtt leadtuk..ha esetleg csoda„ történne…

A kommentszekcióban többen figyelmeztették, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé az ajánlások másolását, így fényképet sem szabad róluk készíteni. Az ellenzéki politikust azonban ezek a vélemények nem igazán hatották meg, és azzal próbálta kivágni magát, hogy választási csalás veszélye miatt, bizonyítékként készített a választók személyes adatairól fényképet.

Nagyon úgy néz ki, hogy az ellenzék ismét csalást követett el, ezúttal Üllőn – olvasható az Origo cikkében.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Origo alapján Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!