– Miniszterelnök úr, ön azzal a határozott állásponttal ment a brüsszeli uniós csúcstalálkozóra, hogy nem engedi, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Ukrajna csatlakozásáról. Végül azonban engedte. Miért?
– Miután egy nyolcórás vitában nem sikerült meggyőznöm az unió többi tagállamát, hogy ez rossz döntés, végül az maradt a kérdés, hogy a huszonhatok rám, illetve Magyarországra tudják-e kényszeríteni az akaratukat. Erre egyetlen választ adhattunk, hogy nem veszünk részt a döntésben. Lehet, hogy többen vannak, és a mi álláspontunkat nem tudják elfogadni, mi viszont az övéket nem tudjuk.Így kitartottam a magyar álláspont mellett, ebben a rossz döntésben Magyarország nem vett részt, a mi lelkiismeretünket ez nem terheli. Tudjuk, hogy a döntés sok bajjal jár majd, ám mostantól jogalapunk van arra, hogy ezeket a bajokat elhárítsuk, ha elérnek Magyarországig.
– Ha engem huszonhat ember nyolc órán át győzködne egy témában, egy ponton felmerülne bennem, hogy én tévedek. Önben nem merült fel?
– De igen. Jogász végzettségű vagyok, a szakkollégiumok világából jövök, ahol mást sem csináltunk öt éven keresztül, mint folyamatosan vizsgálat tárgyává tettük a saját álláspontunkat. A magyar politikában most megvan a képesség, hogy a saját pozícióját is folyamatosan értékelje. Ezt tettem nyolc órán keresztül, igen, gondolkoztam, hogy vajon nem én megyek-e szembe a forgalommal. Határozottan meg kellett állapítanom, hogy ők. Minden egyes érv, amit Magyarország képviselt és kifejtett, megállja a helyét. Nem új helyzet ez, pontosan így történt a migrációval is. Mindenki láthatja, hova jutottak ők, és hova mi.
– Az Ukrajnával folytatandó csatlakozási tárgyalásokról szóló döntés inkább elvi döntés, a folyamat később számtalan alkalommal megállítható. Erre készül?
– A tárgyalások megkezdését nem tekintem elméleti kérdésnek, hiszen még meg sem kezdődtek a tárgyalások, de két területen már súlyos gazdasági bajokkal kellett szembenéznünk. Gondunk van az ukrán gabonával, ami komoly veszteséget okoz a magyar gazdáknak, és már meg kell állítani Magyarország, Lengyelország és Szlovákia határainál az ukrán kamionokat, mert tönkreteszik ezeknek az országoknak a fuvarozóit. A csatlakozási tárgyalások megkezdése annak kinyilvánítása, hogy azt akarjuk, Ukrajna tagja legyen az uniónak. Nekünk az a problémánk, hogy semmilyen vizsgálat nem előzte meg ezt a döntést. Mivel jár ez a francia, a német, a magyar gazdákra, kisvállalkozókra, kereskedőkre, fuvarozókra nézve, és a gazdaság szinte teljes metszetét sorolhatnám. Kétségkívül igaz, hogy a tagság egy hosszabb folyamat, és minden tagállamnak körülbelül hetvenszer van módja arra, hogy ezt a folyamatot lelassítsa vagy megállítsa, de önmagában ez a döntés azt jelenti, hogy huszonhat ország szeretné, hogy Ukrajna tagja legyen az Európai Uniónak, és erről érdemben tárgyalni akar. Mindezt úgy, hogy közben nem világos, hol vannak Ukrajna határai, nem a nemzetközi jogi, hanem a tényleges földrajzi határai, és mennyi ember lakja. Része lesz-e az uniónak az a terület, amit az orosz hadsereg most megszállva tart, és mint népesség rajta tartózkodik? Vajon velük is számolunk-e? Alapvető kérdésekre nincs válasz, mert sokan úgy gondolták, hogy most csak egy politikai gesztusról, egy geopolitikai döntésről van szó.
– Két aktuális és sürgető témában viszont, amelyek Ukrajna pénzügyi támogatásáról és az EU-költségvetés kibővítéséről szólnak, ön nem engedte, hogy az egységes álláspont kialakuljon.
– Ha ötvenmilliárd eurót az unió költségvetéséből odaadunk Kijevnek, azt is jelentheti, hogy a magyarok pénzét adjuk oda. Miután az unió költségvetésében ma nincs ennyi pénz, ezt valahonnan elő kell teremteni. Erre két lehetőség van, az egyik, hogy hitelt veszünk föl közösen. Nekünk rossz tapasztalataink vannak a Covid miatt létrehozott Helyreállítási Alap közös hitelfelvételével, ilyenbe még egyszer nem megyünk bele. Ha viszont nem hitelt veszünk föl, akkor a költségvetés már meglévő fejezeteiből kell átcsoportosítani forrásokat, és ez érintheti a magyarok pénzét is. És nem fogadjuk el, hogy a magyarok pénzét adják oda Ukrajnának. Csak önti a pénzt Ukrajnába Brüsszel, Magyarországnak viszont nem fizetik ki, ami jár Brüsszel megkerülné Magyarországot, és hatalmas összeggel támogatná Ukrajnát.
– Közbevetőleg kérdezem, jól értem én, hogy az uniós költségvetés növelése kapcsán Brüsszel egyebek mellett több pénzt kér Magyarországtól arra, hogy a hitelként felvett Helyreállítási Alap megnövekedett kamatait fizetni tudja? Tehát több pénzt akarnak beszedni tőlünk egy olyan hitel kamatainak a törlesztésére, amely hitelt mi meg sem kaptuk?
– Jól érti.
– Ekkora arcátlanság még Brüsszeltől is meglepő.
– Ez pontos leírása a helyzetnek.
– Nem tart attól, hogy az ön szavazói lassan torkig vannak az EU-val?
– Nem, ezt természetes tényként fogadom el. Én is torkig vagyok Brüsszellel. A kérdés csak az, hogy milyen következtetést vonunk le a helyzetből. Az én következtetésem az, hogy próbáljunk egyre beljebb menni, foglaljunk el pozíciókat, gyűjtsünk szövetségeseket, és javítsuk meg az Európai Uniót. Nem elég mérgelődni, el kell foglalni Brüsszelt!
– Mégis, nem lenne helyes döntés pénzzel támogatni Ukrajnát? Itt van közel, fontos szomszédunk, Oroszország megtámadta, és ma már a létéért küzd.
– Ez jogos felvetés, és meg is kell majd fontolnia a magyar parlamentnek. Ma annyit tudunk mondani, hogy aki pénzt akar adni Ukrajnának, tegye meg az unió költségvetésén kívül, és ne a mi pénzünket osztogatva.
– A magyar–ukrán viszony évek óta borzalmasan rossz. Nem kellene akár önvizsgálatot tartanunk, hogy miért van ez így?
– Önvizsgálatot mindig érdemes tartani. Többször átgondoltam már ezt a kérdést, és az a szilárd álláspontom, hogy a viszony megromlásáért Magyarországot nem terheli felelősség. A viszony megromlása onnan számítandó, amikor 2015-ben az ukránok elvették azt a törvényt a magyaroktól, amely garantálta a magyar kisebbség nemzeti közösségként való fennmaradását. Nyolc éve jogfosztásban élnek azok a magyarok, akik Kárpátalja szülöttjei, és mindig is ott éltek. Egy ezeregyszáz éves magyar nemzeti közösségről van szó, az ő jogaikat 2015-ben elvették, ideértve a kulturális jogaikat, a gyerekek anyanyelven való neveléséhez való jogát és a nyelvhasználat szélesebb jogát is. Ezt kell orvosolnia Ukrajnának, azt a törvényt, amit eltöröltek, vissza kell állítaniuk, a jogokat, amiket elvettek, vissza kell adniuk, ha ez megtörtént, akkor kezdődhet a viszony javulása.
A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán IDE kattintva olvasható
