2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

„A magánszférához való jog egy fontos alapjog"

Minden normakontrollt kiáll az éjféltől hatályos gyülekezési törvény Ifj. Lomniczi Zoltán szerint, az ellenzéki pártok szerint azonban az új jogszabállyal ismét sérül a demokrácia intézménye. A Momentum éjfél után Orbán Viktor házánál tiltakozott.

  • „A magánszférához való jog egy fontos alapjog

A gyülekezési törvény hétfői hatályba lépése előtt a Momentum Orbán Viktor házánál tiltakozott az módosítások ellen. A párt néhány szimpatizánsa gyertyát gyújtott, és megkoszorúzták a miniszterelnök házát. Hajnal Miklós elnökségi tag a miniszterelnököt sértegető megszólítással levelet is írt a kormányfőnek, végül több aktivista a letáborozott a ház előtt.

„Visszaszámolunk éjfélig és kíváncsian várjuk, lesz-e reakció, akár a rendőrség, akár Orbán Viktor részéről, illetve azután, hogy hatályba lép a törvény valóban be fogják-e azt tartani, hiszen azt gondoljuk, hogy minden törvény annyit ér amennyire betartják. Magyarországon a Fidesz nem mindenható” – mondta Hajnal Miklós.

Később a járőrök figyelmeztették is a mozgalom tagjait, hogy törvénysértést követnek el.

A DK országgyűlési képviselője tiltakozásul folyamatos tüntetéseket ígért. „Annak érdekében, hogy rámutassunk a mostani törvény abszurditására, a DK minden országgyűlési képviselője levelet fog írni a rendőrségnek és tüntetést jelent be az ország egész területére. Folyamatosan, hiszen képviselőink járják az országot és találkoznak az emberekkel és közéletről, politikáról beszélgetnek velük, ahova bárkit szívesen várunk és az új gyülekezési törvény szerint ezek bejelentéskötelesek. Mostantól bármerre járunk az országban, tekintsék úgy hogy tüntetünk és tiltakozunk az Orbán-rendszer szerint” – fejtette ki Arató Gergely.

A Hír TV által megkérdezett alkotmányjogász szerint szükséges volt a rendszerváltás után elfogadott jogszabály felülvizsgálata.

„A magánszférához való jog egy fontos alapjog és itt a jogalkotó az ütközést úgy oldotta meg, hogy megerősítette ezt a jogosultságot a gyülekezési és véleménynyilvánítási joghoz képest. Az is le kell szögezni, hogy az emberi méltóság, a nyugodt élethez való jog mindenkit megillet, és ezt deklarálni kellett ebben az normában. Fontos, hogy bármilyen változás van a jogszabályban, a szükséges, arányos és bármilyen normakontroll teszten könnyen át tud menni egy ilyen változtatássor” – fejtette ki If. Lomniczi Zoltán.

Lomniczi Zoltán több angolszász példa alapján semmi kivetnivalót nem lát az éjfél után hatályba lépett jogszabályban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!