2024. 10. 04. Péntek Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Belföld

Orbán Viktor: Budapestért most is harcolni fogunk

A Mandiner-interjú az Orbán Viktor miniszterelnökkel múlt héten készült podcast szerkesztett változata.

  • Orbán Viktor: Budapestért most is harcolni fogunk

Az önkormányzati voksolás kapcsán mindenki leginkább Budapestről kalkulál, azon, hogy a Fidesz elengedte-e a fővárost. Mi a tét?

A Fidesz–KDNP a legnagyobb politikai erő Budapesten is. Erkölcsileg vállalhatatlan, hogy mi a nemzet fővárosát ne vegyük komolyan. Az egymástól különböző gondolkodású pártok összefognak ellenünk, megakadályozandó, hogy a Fidesz mint a legerősebb párt adja a főpolgármestert. Ez a politikai játszmák része. De ettől még tény: a legnagyobb támogatottsága a mi eszméinknek, gondolatainknak, programunknak van. Olyanok élnek ebben a városban a legtöbben, akik büszkék akarnak lenni Budapestre, nemcsak azért, mert az otthonuk, hanem azért is, mert a hazájuk fővárosa. Ezt nevezhetjük jobboldalnak, egy polgári kultúrának Budapesten. Nem adjuk ki az 50 százalékot, de mégis ez a legnagyobb csoport. Nekünk őket kell szolgálnunk és képviselnünk, ezért Budapestért most is harcolni fogunk.

Kicsalogathatunk a Fidesz elnökéből egy esetleges döntési időpontot, mikor lesz meg a főpolgármester-jelölt személye?

Legkésőbb március elején.

Egy kérdés még az ellenzékkel kapcsolatban. Tizenhárom évnyi kétharmad után nem hiányzik esetleg egy olyan kihívás, ami kicsit megszorongatja a Fideszt?

A mi ellenfeleink ereje nem itthon van, hanem külföldön. Itt van ez a Gyurcsány-korszak, amiről szeretnénk azt mondani, hogy végre magunk mögött hagytuk, de a nagy nyugat-európai, amerikai baloldali erők visszahoznák. Láthattuk ezt nemcsak szavakban vagy biztató gesztusokban, hanem guruló dollárok millióiban is. Ez így együtt sok: Soros-birodalom, a teljes nyugati balliberális médiahálózat, üzletemberek és ki tudja honnan jövő külföldi állami pénzek – nagy falat egy akkora országnak, mint Magyarország.

A magyar ellenzék azért nem tűnik a legjobb befektetésnek.

Kétségtelen, de nekünk ez mégis komoly kihívás; Magyarországnak meg a magyar jobboldalnak minden erejét össze kell szednie ahhoz, hogy ezt a nemzetközi Góliátot Dávidként le tudja győzni. Legutóbb is csak óriási bravúrral sikerült. Ez nyílt harc. Nem intézem el egy kézlegyintéssel a magyar ellenzéket pusztán azért, mert súlytalan a parlamentben. A lényeg az, ami mögötte van. És az komoly erő. Ami a színvonalat illeti, jó, ha az ember nem csapja be saját magát. A lelátóról logikus azt mondani, hogy jó meccshez két jó csapat kell. Csakhogy én az egyik csapat mezében vagyok, kapitányi karszalaggal, ezért nagyon nem bánom, ha hatot vágunk nekik. Inkább ezt választom egy kiegyensúlyozott, döntetlenszagú küzdelem helyett.

Mik a tervek a jövő évi uniós elnökségre?

Az európai politika dossziék alapján működik, az elnökségnek az a dolga, hogy ezeket intézze, és előrevigye az ügyeket. Ez inkább békét teremtő, kiegyenlítő szerep, semmint a megszokott, nemzeti érdeket képviselő, harcos Magyar­országé. Másfajta munka lesz majd. Egyszer már csináltuk, 2011-ben is Magyarországra esett a soros elnökség. Kiderült, a magyar diplomácia és államigazgatás felkészültsége, tudása bármely európai országéval állja a versenyt. Jó munkatársakkal dolgozom most is, ahogyan 2011-ben is.

Ha jól emlékszem, akkor az „erős Európa” volt a jelszó.

Sajnos az EU az eltelt tíz évben nem erősebb, hanem gyengébb lett.

Ha a magyar ellenzék és a külföldi kritikusok jelzéseit nézem, mondván, Orbán kivezeti országát a közösségből, a kérdés az, egyáltalán még benn leszünk-e jövőre.

Nem ki, hanem be. Egyre beljebb! Az én tervem nem az, hogy otthagyjuk, hanem hogy elfoglaljuk Brüsszelt. Nem azt javaslom, hogy Magyarország álljon félre, a dolgok szélére, a külső körre, hanem hogy menjen befelé, képviselje az eszméit, az értékeit, a programját, és győzzön meg egyre több országot arról, hogy ez a jó. Az itthoni sikerek ezért is fontosak. Hogy amikor mondunk valamit, egy sikeres ország beszéljen. Lehetsz ugyan okos, de ha nem vagy sikeres, ki hallgat rád? Nekünk sikerült elérnünk a teljes foglalkoztatást, újjáépítettük a 2010-es válságból a magyar gazdaságot, megvédtük az országot a migrációtól, és működik egy konzervatív-keresztény politikai rendszer, amely méltó arra, hogy kiérdemelje az emberek bizalmát. Ez mind olyasmi, ami növeli az érveink súlyát Brüsszelben. Azt szeretném, ha Brüsszel és egész Európa komolyan megfontolná, hogy a mai progresszív-liberális őrület helyett nem kellene-e inkább Magyarországra figyelni. Hátha találnak valamit, amit át tudnának venni a magyar modellből.

Hogyan néz ki a karácsony az Orbán családnál? Van valamilyen hagyomány?

Az adventi gyertyagyújtások idején, négy hétig nyugalom van, de amikor elkezdődik a készülődés a szenteste vacsorájára, mintha minden felborulna, kezdődik az idegeskedés. Van egy pillanat, olyan délután három-négy óra körül, amikor az se világos, lesz-e ebből karácsony. Ilyenkor van szükség a családfői nyugalomra, valahogy kézbe kell venni az eseményeket, hogy minden időben elkészüljön. És csodák csodájára leszáll az angyal, minden összeáll, kisimulnak a dolgok. Az én dolgom befűteni a kemencét, az férfimunka, illetve a már elhunyt Gelsey Vilmos barátom tanácsára angol pudingot készítek. Ez passzol a képességeimhez: félkészen lehet venni, és körülbelül két órán keresztül kell vízben főzni. Az én dolgom annyi, hogy ott strázsáljak, nehogy kiszakadjon. Néhány ideges óra után minden a helyére kerül, mély, megrendítő, szeretetteljes békévé változik a hangulat. Együtt örülünk a Kisjézusnak. Ez a pillanat, amikor mindannyian megérezzük, hogy a család szent.

Hogyan látja a jövő évi európai parlamenti választás tétjét? Kitől kell megvédeni a magyar szuverenitást? - ezekre a kérdésekre is válaszolt a miniszterelnök - a teljes cikk IDE kattintva olvasható. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Célpont - Németek, akik Magyarországon lelnek menedéket + videó

Célpont - Németek, akik Magyarországon lelnek menedéket + videó

Egyre több nyugat-európai, elsősorban német állampolgár dönt úgy, hogy Magyarországot választja új otthonának. De mi állhat a döntésük hátterében és van-e összefüggés a német kivándorlás és a közel-keleti bevándorlás között? Ennek jártunk most utána.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Mászófalépítési programot indítanának iskoláknak

Mászófalépítési programot indítanának iskoláknak

Iskolák számára indítanának mászófalépítési programot, de továbbra is támogatják más mozgásformákat lehetővé tévő pályák építését is - közölte pénteken Alsópáhokon a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!