2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Orbán utasítást adott: bármi áron, de vadásszák le a robbantót

2016. szeptember 27., kedd 16:00, frissítve: szerda 08:43

Semmilyen jel nem utal arra, hogy a Teréz körúti robbantás összefüggne a migránsválsággal, célzottan a rendőröket támadták meg – ezt a miniszterelnök mondta a köztévének adott interjújában.

Orbán Viktor gyalázatos tettnek nevezte a történteket, és azt mondta, utasította Pintér Sándor belügyminisztert arra, hogy mindenáron fogják el az elkövetőt. „Úgy tűnik, valóban a rendőreinket támadták meg és célzottan őket. Ilyenkor az a dolga a kormánynak, de szerintem az egész országnak, hogy egyértelműen kiálljon azok mellett az emberek mellett, akik egyébként nap mint nap a mi érdekünkben, a mi biztonságunkért végzik a munkájukat, úgyhogy jobbulást kívánunk nekik. A belügyminiszternek pedig utasítást adtam arra, hogy bármi áron, de fogják el, vadásszák le, és szedjék ki belőle, hogy mit és miért cselekedett” – fogalmazott az interjúban a kormányfő.

Az ügyészségi nyomozók mellett egyébként ezer rendőr vadászik a szombati robbantás elkövetőjére. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára korábban visszautasította azt a feltételezést, hogy a merényletet a kormány rendelte meg azért, hogy növelje a részvételi kedvet a vasárnapi népszavazáson. Bővebben >>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!