2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Orbán Ráhel Bahreinben: „a konzul nem végezte a dolgát, vagy Szijjártó tagad”

2016. augusztus 31., szerda 21:00, frissítve: péntek 16:25

Érthetetlen titkolózás veszi körül a kormányfő lányának bahreini útját, pedig az ottani magyar konzulnak kötelessége beszámolnia a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az ilyen látogatásokról – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Szent-Iványi István.

Magyarország volt ljubljanai nagykövete arra reagált, hogy Szijjártó Péter a Hír TV kérdésére tagadta, hogy bármilyen tájékoztatást kapott volna Orbán Ráhel látogatásáról, amelyen bahreini közlés szerint energetikai ügyekről is tárgyalt a kormányfő lánya.

Magánút?
Szijjártó Péter a Hír TV-nek azt mondta, Orbán Ráhel és férje magánúton voltak Bahreinbe. Az Együtt feljelentést tesz az ügyben >>>

„Minden olyan eseményről be kell számolnia, amely a két ország kapcsolatát érinti. Ha ez nem tisztán magánút volt, és a jelek szerint nem volt tisztán magánút, hiszen magas szinten fogadták egy energiaügyi hivatalban Bahreinben, akkor erről számot kell adnia. Egyébként érdeke is, hogy számot adjon, mert ő ezzel bizonyítja, hogy valóban végzi a munkáját. Tehát lehet emögött ilyen dolog, csak akkor tudnunk kellene, hogy mi. Ebben az egész ügyben a legvisszásabb, hogy nagy titkolózás veszi körbe. Egyszerűen tudnunk kellene, hogy miről van szó. Az is lehet, hogy egyszerűen a tiszteletbeli konzulnak csupán a túlbuzgóságáról van szó, és ő akart villogni úgymond, hogy egy ismert magyar személyiség van jelen Bahreinben” – fogalmazott a Liberálisok külpolitikai szakértője.

Tekintse meg a teljes interjút:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!