2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Orbán ígéri, megfontolják az ellenzék javaslatait

2016. október 14., péntek 10:14, frissítve: szerda 12:31

Nem kérdezték Orbán Viktort a Népszabadság bezárásáról szokásos pénteki rádióinterjújában. A miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában inkább a menekültügy és gazdasági témában mondott véleményt.

A miniszterelnök arról is beszélt, megfontolja az ellenzéki pártok alaptörvény-módosító javaslatait a kormány – ezt Orbán Viktor nyilatkozta szokásos pénteki rádióinterjújában. „Szerintem nemcsak pontos, hanem méltó szöveget is készítettünk, de minden szövegnél van jobb szöveg. Érdemes lefolytatni a vitát a parlamentben, hétfőn el is fogom mondani a parlamenti expozét. Megfontoljuk az ellenzéki pártok javaslatait, és ha van köztük olyan, amit érdemes befogadni, akkor befogadjuk” – mondta a miniszterelnök.

Nem járul hozzá tanácsaival az alkotmánymódosításhoz az MSZP sem. A szocialisták szóvivője szerint Orbán Viktor nem veszi tudomásul, hogy a kvótanépszavazás érvénytelen lett, így felhatalmazás nélkül módosítana alkotmányt a kormány. Budai Bernadett azt mondta: a kabinet eddig sem vette figyelembe az ellenzéki véleményeket és tanácsokat, így szerintük felesleges lenne bármit javasolni.

„Nincs meg a felhatalmazása Orbán Viktornak ahhoz, hogy az alkotmányt módosítsa. Három millió ember elment és ötmillió ott maradt az október 2-i referendumtól, tehát érvénytelen lett a népszavazás, felhatalmazás hiányában nincsen joga Orbán Viktornak módosítani az alkotmányt” – mondta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője.

Az LMP nyitott az alkotmánymódosításra, de a kormány által tervezett változtatás, szerintük nem oldja meg a migráns-kérdést.

„A vitában fogja kialakítani, a vita során, hogy az LMP a végén hogyan foglal állást, hogy támogatja vagy elutasítja az Alaptörvény-módosító javaslatokat” – nyilatkozta Schmuck Erzsébet, a párt frakcióvezetője.

A Jobbik viszont beszáll az ötletbörzébe. A párt országgyűlési képviselője ezúttal is megjegyezte, hogy teljesen felesleges volt milliárdokat költeni a népszavazásra.

„Bár megspóroltuk volna a népszavazást, akkor 15 milliárddal több lenne az államkasszában, és bár elfogadta volna már fél évvel ezelőtt a Jobbik Magyarországért mozgalom ajánlatát arról, hogy alaptörvényt módosítsunk, és ne népszavazást tartsunk. Ha fél évvel ezelőtt megfogadta volna javaslatunkat, akkor ma már az alaptörvény módosítás megtörtént volna, már jogi védelem lenne a kvótareferendumokkal kapcsolatosan, de örülünk annak, hogy a Jobbik javaslatát követve alaptörvény módosítás lesz, és az ötpárti egyeztetésen, ami nem volt ötpárti megtettük a javaslatainkat” – mondta el Szilágyi György országgyűlési képviselő.

A Demokratikus Koalíció hétfő óta bojkottálja a Parlament üléseit, így ők sem szállhatnak vitába az alkotmánymódosítás kérdésében.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány csak az önkéntes kvótákat tartja elfogadhatónak. A kormányfő az elbukott népszavazás ellenére helyes dolognak tartja a referendum megtartását, mert szerinte ez is azt bizonyítja, hogy Magyarországon magas a demokrácia mércéje.

„Azt az álláspontot képviseljük, hogy a miniszterelnökök tanácsa kétszer döntött arról, hogy csak önkéntes kvóták létezhetnek. Ezzel szemben a bizottság olyan előterjesztést készített, amely kötelező kényszerkvótát tartalmaz. Ez ellentétes az Európai Unió jogszabályaival, ezt mi szóvá is tettük, és az Európai Bíróság előtt be is panaszoltuk, várjuk, hogy ott ítélet szülessen ebben a tárgyban. Azt reméljük, hogy még a bírósági ítélet megszületése előtt a bizottság belátja, hogy alkotmányellenes, jogellenes állapotot idézett elő az Európai Unióban azzal, hogy a miniszterelnökök döntésével ellentétes szabályt nyújtott be. Ezt le kell venni a napirendről, mert ez szétveri az Európai Uniót” – emelte ki a kormányfő.

A miniszterelnök ajtaja nyitva áll Molnár Gyula előtt, és más témában is egyeztetne az MSZP-vel. Erről is beszélt, azonban úgy fogalmazott, hogy a kényszerbetelepítés megakadályozása és az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítás a legfontosabb kérdés most, minden más ráér.

„Az én ajtóm nyitva áll minden parlamenti frakcióval rendelkező párt és vezetője előtt, nem lehet úgy jó politikát csinálni, hogy az emberek nem beszélnek egymással. Azonban az ügyeknek van fontossági sorrendjük. Ma Magyarországon a kényszerbetelepítés megakadályozása a legfontosabb kérdés, ehhez van szükség alkotmánymódosításra, ezért most erről időszerű beszélni, minden másról ráérünk majd később” – hangsúlyozta.

Mint arról korábban beszámoltunk, Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja Magyarország élőben című műsorunkban korábban azt közölte, „a sajtószabadság és a jogállam helyreállításáról” szívesen beszélne az MSZP elnöke a kormányfővel. Az ellenzéki párt elnöksége és frakciója is úgy döntött, nem vesznek részt az alaptörvény módosításában. Bővebben >>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!