2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Orbán elutasította, Molnár elfogadta Vona kihívását

,

2016. szeptember 23., péntek 16:55, frissítve: péntek 17:06

Vona Gábor vitára hívta a népszavazásról Orbán Viktort és Molnár Gyulát. Orbán a sajtósán keresztül üzent, hogy nem fog vitatkozni, Molnár Gyula viszont elfogadta a vitát. A Párbeszéd Magyarországért ma bejelentette, mivel október 2-án van az erőszakmentesség világnapja és a népszavazás is, tüntetést szerveznek a Kossuth térre, hogy demonstrálják, elutasítják a Fidesz gyűlöletkeltő politikáját.

Szeptember 30-ig vitatná meg a két pártelnökkel Vona Gábor, a kvótareferendummal kapcsolatos álláspontjukat, mivel szerinte a menekültek elosztásáról és annak kezeléséről markáns véleménykülönbségek vannak köztük. A Jobbik elnöke hozzátette: neki mindegy, hogy a vita hol és milyen körülmények között, illetve kinek a moderálásával lesz megtartva, az a fontos, hogy megtartsák.

„Azt gondolom, hogy egy ilyen vitának egy népszavazás előtt lényegében azt mondhatom, hogy kötelező megtörténnie. Civilizált országokban egy ilyen jelentős esemény előtt a pártok vezetői különféle politikai álláspontjaikat ütköztetni szokták. Orbán Viktor lényegében 2006 óta menekül a politikai vita elől” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

A miniszterelnök a sajtófőnökén keresztül üzent, hogy nem vállalja a szereplést, mivel szerinte ez nem pártügy. Molnár Gyula a Facebook-oldalán írta meg, ő hajlandó vitatkozni annak ellenére, hogy kiderült: nem lesz menekültkvóta.

Nemzeti ügy a népszavazás Gyenesei István szerint is. A második Gyurcsány kormány önkormányzati minisztere azt mondta, ez nem jelenti azt, hogy később is a kormány mellé fog állni. Bővebben>>>

A Magyar Liberális Párt ifjúsági tagozatának elnöke a Kossuth téren arról beszélt, egy értékrend melletti kiállás, hogy az igen szavazatért kampányolnak. Attól pedig nem félnek, hogy épp az igenek miatt lesz érvényes a szavazás, mert szerintük a szavazásnak úgysem lesz következménye. Bővebben>>>

A Párbeszéd Magyarországért szerint Orbán Viktor azt szeretné, hogy az emberek féljenek a menekültektől, ennek eléréséhez használja ürügyként a referendumot, ezért a szavazás napjára tüntetést szervez a Kossuth térre.

„Arra hívunk mindenkit, hogy október 2-án délután 4-kor jöjjenek el a Kossuth térre és álljanak ki az erőszakmentes Magyarországért, a békéért és a gyűlöletkeltés politikáját utasítsák el” – hangsúlyozta Karácsony Gergely, a párt társelnöke.

A tüntetéssel amellett állnak ki, hogy Magyarország maradjon segítőkész és befogadó ország.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!