2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Orbán Balázs ízekre szedte Karácsony mozgalmának alapvetését

Mellár Tamás napirend előtt arról beszélt, hogy van alapja a Karácsony Gergely által meghirdetett 99 Mozgalomnak, amely az elmúlt tíz év veszteseit akarja képviselni a kormány által támogatott egy százaléknyi kiváltságosaival szemben. A Párbeszéd politikusa szerint ezt támasztják alá az Európa Bizottság adatai is, amelyek alapján a magyar társadalom egy százalékának jövedelme nőtt a legjobban, és míg más országokban legalább az adórendszerrel tompítják ezt a különbséget, hazánkban ez sincs így.

  • Orbán Balázs ízekre szedte Karácsony mozgalmának alapvetését

 – A kormány perverz újraelosztási rendszert tart fent, Orbán Viktor pedig fordított Robin Hoodként viselkedik, a gazdagoknak adja azt, amit a szegényektől elvesz – mondta Mellár Tamás.

Válaszában a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány egyik legfontosabb célja a szegénység felszámolása, amiből ugyanakkor egyetlen kiutat a munka jelent, ezért 2010 óta több mint 800 ezer új munkahelyet hozott létre a kabinet.

Orbán Balázs az Eurostat adatait ismertetve hangsúlyozta: 2006 és 2010 között a legszegényebb háztartások reáljövedeleme csökkent, ugyanakkor 2010 óta az ő reáljövedelmük nőtt a legnagyobb mértékben.

Az Orbán kormány alatt duplájára emelkedett a minimálbér, két és félszeresére a szakmunkás minimálbér. Négy millióval csökkent azok száma, akinek egy váratlan kiadás nehézséget okot, 2.5 millióval pedig azoké, akik nem engedhetnek meg maguknak egy egyhetes nyaralást – sorolta az államtitkár.

Orbán Balázs úgy folytatta: a cigányság között megfeleződött a munkanélküliség, a rezsiköltségek átlagosan 25 százalékkal csökkentek, felére csökkent azok száma, akik határidőre nem tudták befizetni a számláikat. 2021-ben minden korábbinál több forrás, 86 milliárd forint jut a szociális gyermekétkeztetésre, miközben a tankönyvellátás teljes körűen ingyenes, közel félmillió gyermek tudott ingyenesen nyaralni, végül pedig fokozatosan visszaépül a 13. havi nyugdíj is.

– Ez az a politika, amire Magyarországnak szüksége van, ez a felemelkedés záloga, nem pedig egy amerikai minta másolása Gyurcsány Ferenc katasztrofális tevékenységével kiegészítve. Ebből nem kérnek a magyarok – jelentette ki Orbán Balázs.

„Mi a családok jólétét biztosítjuk, szemben a baloldallal”

Önök már a saját embereikkel sem egyeztettek, haverjaikat akarják lakásokhoz juttatni – állította napirend előtti felszólalásában Varju László (DK), utalva a bérlakások tulajdonvételéről szóló törvényjavaslatra. Szerinte a kormány ezzel „tovább építi a pártállamot és közvagyonból csinál magánvagyont”. – Sosem lehet az közérdek, hogy a kevesek gazdagodjanak meg a sokak Magyarországán – hangoztatta a DK politikusa, utalva Dobrev Klára kampányára. – A Fidesz pártállama egyetlen bérlakást nem épített még, de azokat az önkormányzatokat is ellehetetlenítik, akik erre vállalkoztak – vélekedett Varju László. A Gyurcsány-párti politikus emellett felszólalásában ismét halálkampányt folytatva „harmincezer koronavírus-áldozatról” beszélt és „nemzetközi elszigeteltségnek” nevezte a kormány külpolitikáját.

– A pártállami megjegyzéseit hadd ne kommentáljam, nem én vettem részt posztkommunista hatalomátmentésben és nem én vettem részt a rablóprivatizációban

– jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Dömötör Csaba elmondta: szerte az országban minden egyes családnak lehetőséget adnak, hogy saját tulajdonú lakáshoz jusson, amelynek igénye szabadon választható.

– Mi a családok jólétét vagyunk hivatottak biztosítani, szemben a baloldallal

– jelezte az államtitkár, aki felsorolta a kormány családbarát intézkedéseit, például a családi otthonteremtést vagy az áfacsökkentést, amelyet a baloldal leszavazott.

 

– Ezzel teljesen egyértelműen azt üzenik, hogy a családi otthonteremtés és az áfacsökkentés lehetőségét megszüntetik, ha Önök kerülnek kormányra – mutatott rá Dömötör Csaba, majd arról is beszélt, hogy baloldali kormányzás idején nem emelkedett a minimálbér, miközben a mostani kormány azt megduplázta. Az államtitkár közölte,

a baloldal mostani programja alapján emelnék a személyi jövedelemadót és a társasági adót, megadóztatnák az ingatlant és az öröklés után is közterhet rónának a magyar emberekre.

– Ezernyi okunk van arra, hogy nem szeretnénk visszafordulni a múltba, és nem is fogunk! – tette hozzá az államtitkár.

 

 

Magyar Nemzet

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!