2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nyomoznak a gigahaszonnal továbbadott mélygarázs ügyében

2017. július 27., csütörtök 08:19, frissítve: csütörtök 11:26

Nyomozás indul a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázs eladása ügyében.

A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelte el az eljárást – értesült a Magyar Nemzet.

Az újság decemberben számolt be arról, hogy egy luxemburgi tulajdonú magáncég több mint háromszor annyiért adta tovább a magyar államnak a Nemzeti Múzeum mögötti, 2500 négyzetméteres ingatlant, mint amennyiért hozzájutott. A Tállya Hotel Invest Kft. annak idején 1,2 milliárd forintot fizetett a komplexumért, amelyet aztán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 3,65 milliárdért vett meg, vagyis a cég több mint 2 milliárd forintot kasszírozott. Ráadásul a Seszták Miklós vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem is alkudozott, a kormányhatározatban erre elkülönített teljes összeget kifizette.

„A nyomozóhatóság feljelentést elutasító határozatát a Fővárosi Főügyészség hatályon kívül helyezte, egyúttal hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt elrendelte a nyomozást. A nyomozás lefolytatásával a főügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg. A nyomozás határideje 2017. augusztus 15-e, azonban meghosszabbítható” – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!