2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Nyomásgyakorlás: reggel 8 és 10 óra között leállt az ügyintézés

2017. július 17., hétfő 07:34, frissítve: hétfő 10:02

Száznál is több önkormányzat hirdetett mára köztisztviselői, közalkalmazotti sztrájkot.

A munkavállalók bementek ugyan dolgozni, de – a sürgős esetek kivételével – reggel nyolc és tíz óra között szünetelt a munka. Azért tiltakoztak, mert kimaradtak az életpályamodellekből és a bértárgyalások nem jártak sikerrel, fogalmazott reggeli műsorunkban Boros Péterné, az akciót szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Folytatják az egyeztetéseket, de a nyomásgyakorlást is.

„17 282 főnek ebből az érintett körből 9 éve nem változott a keresete, ezt a követelést nem először képviseljük, de most már szeretnénk végigvinni. Úgy gondoljuk, hogy a kormánynak nincs oka arra, hogy az érintett körnek ne emelje a keresetét. A követelések az illetményalaphoz igazodva január 1-től 60 ezer forintos illetményalap, illetve van egy kompromisszumos követeléssor három évre eltolva, amelynek az első része 25 százalékos keresetnövelést irányoz elő illetménykiegészítés formájában” – emelte ki az MKKSZ elnöke.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Állami segítség nélkül elképzelhetetlennek tartja a közszolgák béremelését Szigetvár független polgármestere. Vass Péter a Hír Televíziónak azt mondta, ha a bértömeg összegét nem emelik meg, a hivatal nem tudja miből kigazdálkodni a fizetésemelést. „A lényeg az az, hogy úgy tevődik össze egy önkormányzatnak a költségvetése, hogy vannak állami normatívák, magyarul kapunk támogatásokat, vannak adóbevételeink, meg […] egyéb, más bevételek – ebből a háromból tevődik össze a bevétel oldal. A kiadás oldal értelemszerűen az intézmények fenntartása, ami még hozzánk tartozik, óvodák, bölcsődék az önkormányzat épülete, és az összes többi munkabér járuléknak a kiadásai. Meg van határozva nekünk, hogy ennyi a bérkeretünk. Abban az esetben, hogyha az állam nem emeli föl ezt a bérkeretet, és nem ad hozzá egy bértámogatást, akkor értelemszerűen azt a pénzt mi nem tudjuk kigazdálkodni” – emelte ki a független polgármester.

Körkapcsolás reggel 8 órakor:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!